Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Nyílt nap
a Központban
A baróti régi árvaház épületében működő, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság alárendeltségébe tartozó Nappali Központ ma 14 órától farsangi ünnepléssel egybekötött nyílt napot szervez, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek az intézmény életébe. A központ jelenleg tizenkét, Baróton élő, 6–14 év közötti, szociálisan hátrányos helyzetű családból származó diáknak nyújt segítséget. <<

Fejre állt az autó
Amint azt már megírtuk, szerdán reggel Uzon közelében egy furgon lecsúszott az úttestről és felborult. A balesetben egy 55 éves asszony súlyosan, egy 48 és egy 20 éves nő, valamint egy 16 éves fiú könnyebben sérült. A rendőrség megállapította, a 44 éves sofőr nem vette figyelembe, hogy csúszós az út, ráadásul kiderült, hogy a téli gumiabroncsai is túlságosan el voltak kopva, amiért 580 lejjel büntették, és visszatartották a forgalmi engedélyét is. Tegnap este egy személygépkocsi megcsúszott Réty kijáratánál, a 13E országúton, és a Feketeügyben kötött ki. Szerencsére az autó egyik utasa sem sérült. <<

Szorgos diákok
A Tega Rt., a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség és a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal a bukaresti CCR Logistics Kft.-vel közösen tavaly októbertől elindította az egész tanévben tartó Hulladékgyűjtési bajnokság című versenyét. Az első körben a legtöbb elektromos hulladékot és szá­raz­elemet – 588,6 kg-ot – a Baróti Szabó Dávid Líceum IX. D- környezetvédelmi szakos osztálya gyűjtötte össze.  Egyed Emőke, aki nemrég a baróti Zöld Ifjak Környezetvédelmi Egyesület elnöki tisztségét vette át, lapunknak elmondta, irányítása mellett a baróti líceum diákjai jelenleg is gyűjtik ezeket a típusú hulladékokat, céljuk a vetélkedővel az is, hogy a fiatalok környezetvédelem iránti érdeklődését előremozdítsák. A versenyre 19 oktatási intézmény nevezett be, az első fordulóban a használt lámpatestek kategóriában különdíjat kapott az ugyancsak baróti Gaál Mózes Általános Iskola VII. C osztálya is, ők 103,2 kg ilyen típusú hulladékot gyűjtöttek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük