Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

RÖVIDEN

A nap tűzoltója
Szombaton délelőtt 11 óra körül történt egy közúti baleset a sepsiszentgyörgyi Román Hadsereg utcában, ahol két jármű frontálisan ütközött. A megyei tűzoltóság egyik munkatársa, Panţiru Ioja éppen szabadidejében volt, ám nem tétovázott, és azonnal egyik áldozat, egy 19 éves fiatal segítségére sietett, elsősegélynyújtásban részesítette ezt, míg kollégái és a mentősök kiértek a helyszínre. Az áldozat így eszméleténél volt, amikor a sürgősségre szállították. A megyei lánglovagok munkaközössége Panţirut tettéért a nap tűzoltójának nyilvánította.

Népszerű a vadászmúzeum
Nagyon jó évet zárt a Székelyföldi Vadászati Kiállítás, 2017-ben a múzeum minden korábbinál több látogatót vonzott. 2013-ban nyitotta meg kapuit Székelyföld egyetlen vadászati múzeuma, amelynek a felújított, 1914-ben épült Bene-ház ad otthont. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt év során jegyezték a legnagyobb érdeklődést a megnyitása óta: a vadászmúzeum közel 9000 látogatót vonzott, de számos rendezvény és gyermekfoglalkozás színhelye is volt. A Székelyföldi Vadászati Kiállítást a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC International Council for Game and Wildlife Conservation) védett intézménnyé minősítette, biztosítva a székelyföldi vadgazdálkodás és vadászkultúra teljes körű nemzetközi elismerését.

Gyalogosokra figyeltek az egyenruhások
Pénteken átfogó, elsősorban a gyalogosok közlekedésére fókuszáló akció keretében jelentek meg az egyenruhások a megyeszékhelyi utcákon. Két időintervallumban, 11-től 13.30-ig, illetve 14.30–17 óra között folyt intenzív ellenőrzés, melynek nyomán 38, a forgalmi szabályok ellen vétő gyalogost értek tetten. Két gépkocsivezető nem adott elsőbbséget a gyalogosoknak, további három pedig gépjárműnek sem, a hajtásijukat begyűjtötték. Az egyenruhások statisztikái szerint 2017 folyamán a baleseteket okozók listájának harmadik helye a gyalogosoké, akik többnyire szabálytalan átkelésekkel veszélyeztetik a közlekedés biztonságát.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük