Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Gyanús csomag az úttesten
Tegnap délután Sepsiszentgyörgyön, a Szemerja negyedben egy, a Kolcza vendéglő mellett, az útszélen hagyott gyanús csomag miatt riasztották a tűzszerészeket. A fekete bőröndnek kinéző csomagot egy ideig kerülgették az autók, majd megjelent a rendőrség készenléti csoportja, a rendőrség és a tűzszerészek és lezárták mind az autós, mind a gyalogos forgalom elől a Kórház utcát, amíg a brassói tűzszerészek megvizsgálták a csomagot. Mint kiderült, az útszéli csomag egy ártalmatlan iskolatáska volt, amit feltehetően egy diák felejtett az utcán. 

Autóbuszok ütköztek
Tegnap délután baleset történt Sepsiszentgyörgyön, az Állomás negyedi körforgalomnál. Mint kiderült, két autóbusz koccant, mivel az egyik vezető nem tartotta be a követési távolságot. A balesetben senki nem sérült. 

Nyílt napok a munkaügynél
A Kovászna Megyei Munkerő-foglalkoztatási Hivatal 19 éves fennállását ünnepeli, ez alkalomból nyílt napokat tartanak. Ma minden érdeklődőt az érintettek (munkanélküliek, munkakeresők) közül, de a civil szervezetek képviselőit, a diákokat is szívesen látják, hogy megismertessék a hivatal belső folyamatait, munkamódszereit. Az ünnepi hetet pénteken kerekasztal-beszélgetéssel zárják a szervezők, amelyre az összes intézményes partnert, a munkaerő-piacon jelen levő, azt befolyásoló szereplők képviselőit várják, hogy az aktuális gondokat és az esetleges megoldásokat megbeszéljék. 

Részegen, jogosítvány nélkül balestezett
Kedden este Kézdivásárhelyen, a Május 1. utcában egy autó belehajtott a benzinkút kerítésébe, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrök az autó után eredtek és Kézdisárfalván érték utol, de a sofőr figyelmen kívül hagyta a rendőrök megállásra felszólító fény- és hangjelzéseit, végül a hangosbemondón elhangzott fenyegetések hatására állt meg. Mivel már a párbeszéd után érezhető volt, hogy az illető szeszt lehel, szondába fújatták. 0,71 g/l légalkohol szintet mértek, ezért az autóvezetőt kórházba kísérték vérvételre. A vizsgálatok nyomán kiderült, hogy a sofőrnek semmilyen kategóriájú járműre nincs hajtási jogosítványa. Sokszoros váddal indult bűnügyi eljárás ellene. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 14., 14:30
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Az a busz soför aki balesetet okozta mindig ebbe leli örömét, beül a kicsi kocsik háta mögé nem előzi meg a lámpa fényével hátulról vakitja meg a soföröket esténként, nappal is nagyon közel beáll a kocsik mögé…. és ez lett nem csoda…pimasz egy soför…