Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Most sem kelt el
Az október 30-i határidőig sem nyújtottak be árajánlatot, így a sepsiszentgyörgyi önkormányzat még tesz egy újabb próbálkozást, és újra meghirdeti a nyílt versenytárgyalást a Bodok Szálló épületének eladása céljából, tájékoztatott Antal Árpád. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat ezúttal 900 ezer eurós induló áron kínálta az ingatlant, és az eredeti félmillió helyett 300 ezer eurónyi garanciapénzt kérnek a befektetőtől, amit három lépésben kapna majd vissza. 

Fórum a bérunióról
Gyöngyösi Márton, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője a béruniós európai polgári kezdeményezésről tart lakossági fórumot szombaton, november 4-én 19 órától a baróti Városi Művelődési Házban. A találkozón Gyöngyösi mellett, aki a kezdeményező bizottság elnöke, jelen lesz Dragoș Tîrnoveanu is, a bizottság romániai tagja. A találkozót a Jobbik Magyarországért Mozgalom erdővidéki szimpatizánsai szervezik. 

Munkahelyek romáknak
Ma 11 óra 30 perctől a hátrányos helyzetűek célcsoportjából a roma nemzetiségűeknek tartanak mini-munkabörzét a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal szervezésében, annak Szegfű utcai (11. sz.) képzőközpontjában. A meghívott 106 munkanélkülinek 44 szakképzettséget nem kívánó állást kínálnak föl a konfekcióiparban és a termelésben, de tanács­adásban is részesülnek, hogy könnyebben el tudjanak helyezkedni. 

Este, mint a tolvaj…
November 1-jén este 10 órakor az előpataki rendőrök a brassói csendőrséggel és az olaszteleki állami erdészet egy alkalmazottjával az előpataki erdőben négy fával megrakott szekeret tartóztattak fel, amelyek rakománya, mint kiderült, illegális favágásból származott. A 29 és 40 év között előpataki lakosoktól a mintegy 8 űrméternyi fát és a szekereket, valamint a használt munkaeszközöket (egy motorfűrészt és egy fejszét) elkobozták, és eljárást indítottak ellenük. Az év első 9 hónapjában a megyei rendőrség alkalmazottai 233 esetben léptek közbe az erdészeti törvény elleni vétségek miatt, 500 szabálysértési jegyzőkönyvet állítottak ki 760 ezer lejt meghaladó értékben, és 500 köbméter fát koboztak el.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük