Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Hétköznapi kontroll
Kedden a kézdivásárhelyi rendőrök tartottak átfogó ellenőrzést a városban: 78 személyt igazoltattak, 10-et közülük további vizsgálatokra a rendőrőrsre kísértek. 51 szabálysértésért összesen 18 ezer lej értékű büntetést szabtak ki, 25 esetben rendbontás miatt, 20-at közúti forgalmi vétségekért. 

Vaj volt a fejükön
A szentgyörgyi egyenruhások egy 20 éves férfi által vezetett autóról derítették ki, hogy ideiglenes forgalmi engedélye lejárt, ezért az ügyben bűnügyi dossziét állítottak ki. Nagyborosnyón egy 25 éves férfi sofőr igazoltatásakor az alkoholszag gyanakvást keltett, de ő megtagadta, hogy a szondába fújjon, valamint azt, hogy alávesse magát a vérvételnek. Ellene is bűnügyi eljárás indult. 

Szabadlábon Nagy Zsolt
A romániai Ilfov megyei törvényszék tegnap jogerősen feltételesen szabadlábra helyezte Nagy Zsoltot, a korábbi Tăriceanu-kormány távközlési miniszterét, akit nemzetközi bűnszövetkezet támogatása miatt ítéltek 2015 januárjában négy év letöltendő börtönbüntetésre – írja az MTI. A romániai bíróságok portálján megjelent kivonat szerint 2020. január 26-ig rendszeresen jelentkeznie kell az Ilfov megyei hatóságoknál, fogadnia kell a felügyeletével megbízott hatósági személy látogatásait, be kell jelentenie az esetleges lakcímváltozásokat, és minden, öt napnál hosszabb elutazást, tájékoztatnia kell a hatóságokat megélhetése forrásairól. Az RMDSZ illetékese közölte: Nagy Zsolt már szabadlábon van, és hamarosan a nyilvánosság előtt fog beszámolni az elmúlt időszakról, jelenlegi állapotáról és terveiről. 

Sebességmérés
Ma a 121-es megyei úton Szentkatolnán, Zabolán és Kovásznán, a 11-es országúton Csernátonban, Nyujtódon, Lemhényben, Bereckben és Maksán, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban és Bükszádon, valamint Sepsiszentgyörgyön, Kilyénben és Szotyorban folyik sebességmérés. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük