Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Új elnökség a KOVAKÖ élén
Szombaton Szotyorban zajlott a Kovászna Megyei Középiskolások Szövetségének (KOVAKÖ) megyei tisztújító küldöttgyűlése, melyen teljesen lecserélték az elnökséget. Az elnöki és elnökhelyettesi tisztségre egy-egy jelölés érkezett, így a küldöttek szavazata alapján Béres Márton Norbert lett az új elnök, Veén Vanda Viktória pedig az elnökhelyettes. A rendezvényen idén először díjazták az év tanárát Lőrincz Lilla Tünde történelem szakos tanárnő személyében. Valamint a KOVAKÖ tiszteletbeli tagsággal díjazta Kelemen Szilárd Pétert, a HÁRIT elnökét. 

Ady Endre-ösztöndíjak
6–12. osztályos diákok pályázhatnak az egyenként 100 ezer forint értékű ösztöndíjakra, mellyel a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács – a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma jóvoltából – a nehéz helyzetű kiválóságokat igyekszik támogatni. Kovászna, Brassó megyékből, Bukarestből és Bákóból a csángó vidékekről érkeztek eddig pályázatok, innen várják az idén is őket. Idén 75 gyermek és fiatal kaphatja meg az ösztöndíjat, amennyiben eleget tesz a www.tehetsegpont.ro weboldalon részletesen kifejtett feltételeknek, ugyaninnen a pályázati adatlap is letölthető. Csak az október 22-ig beérkezett igényléseket veszik figyelembe, amelyeket postai úton kell eljuttatni a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács (Asociația pentru ocrotirea talentelor din Ținutul Secuiesc) székhelyére (520014, Sepsiszentgyörgy, Templom u. 1/A) Az egy összegben utalandó támogatás kedvezményezettjeiről december–január folyamán döntenek, a pénzt várhatóan februárban utalják. További részletekről Rózsa Annamáriánál lehet érdeklődni az sztt@tehetsegpont.ro e-mail-címen, illetve a 0267 351 959-es telefonszámon.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük