Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Rászedték a nénit
Arany nyaklánca nélkül maradt egy 77 éves asszony, miután egy ismeretlen, akinek útbaigazítást adott, meglopta. Az esetet szerdán jelentették a szentgyörgyi rendőrségen. A nyomozás során kiderült, hogy a „kórházat kereső” tolvaj úgy hálálta meg az idős néni segítőkészségét, hogy egy gyűrűvel és egy nyaklánccal ajándékozta meg, amit ő maga tett fel az áldozat nyakára, és ekkor csente el az arany ékszerét. Az ügyben nyomozás indult.

Nem lett múzeum
A tegnap megtartott tanács­ülésen a kovásznai testület visszavonta azt a 2005-ben született határozattervezetet, ami a Szabadság utca 11. szám alatt található ingatlan múzeummá történő minősítésére vonatkozott. Gyerő József polgármester elmondta: mivel 2005 óta lényegi előrelépés nem történt a ház múzeummá nyilvánítása kapcsán, és időközben lakók költöztek az épületbe, akiknek mostanra a bérleti szerződésük lejárt, így visszavonják a tervezetet. Ettől függetlenül mindenképp felújítanák, pontos rendeltetéséről pedig később dönt majd a testület.

Irány moziba!
Ma 19.30-tól nyílik a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi by Cityplex, a Chaplin Teremben Till Attila Tiszta szívvel című filmjét vetítik, míg a Fellini Teremben Adrian Sitaru Fixeur című filmjét nézheti meg a közönség. Az utóbbin jelen lesz a film rendezője, Adrian Sitaru is. A mozi az első időszakban minden nap nyitva lesz, hétfőtől péntekig 16–22 óra között, szombaton és vasárnap 11–23 óra között. A január 27. és február 2. között terítékre kerülő filmek programja a honlapunk Erről tudott? rovatában olvasható. Hétfőtől csütörtökig egy jegy 15 lejbe kerül, péntektől vasárnapig 18 lejbe. 3D-s vetítések esetében a felnőtt jegy ára hétköznap 18, hétvégén 22 lej. A gyerekek, diákok és nyugdíjasok kedvezményben részesülnek, számukra egy jegy hétköznap 10 lejbe, egy 3D-s 13 lejbe kerül, hétvégén ugyanez 12, illetve 15 lejbe. Vásárolható családi jegy is, ennek ára hétköznap 40 lej, hétvégén 45 lej. Egy családi jegy két felnőtt és maximum három, 15 év alatti gyermek belépésére jogosítja fel a vásárlókat.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük