Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Betörőket fülelt le a szomszéd
Múlt hét végén egy öntudatos polgár segítségével göngyölített fel a rendőrség egy bűnügyet, ugyanis ő jelezte a kézdivásárhelyi egyenruhásoknak, hogy egy nyujtódi ingatlanból gyanús, sietősen távozó személyekre figyelt fel. Ezek után a rendőrök több helyen állítottak fel szűrőpontokat, és azonosítottak egy Dolj megyei, 2 férfiből és 5 nőből álló bűnözői csoportot, akik egy idegen rendszámú autóval közlekedtek. Nagyobb összegű pénzt is találtak náluk, amelyről az ellenőrzések során kiderült, hogy lopásból származik. A meglopott nyujtódi lakos mintegy 6 ezer lejes kárát megtérítették.

Sáncot ásnak Feldobolyban
Nagyborosnyó község önkormányzata utasítására a helyi szociális munkakötelesek megkezdték az út menti sáncok kiásását Feldobolyban. Kanyó Antal alpolgármester elmondta, a munkálat azért szükséges, mert a sáncok telítődtek, betaposódtak, így a hegyről lejövő víz könnyedén átfolyt rajtuk, ami miatt folyamatosan rongálódott a földút.

Száguldozókra vadásztak
Április 1-jén és 2-án a háromszéki forgalmi rendőrök a gyorshajtók kiszűrésével igyekeztek fokozni a közutakon közlekedők biztonságát. 116 szabálysértés esetében jártak el, ugyanannyi bírságot kiszabva, 86 esetben a sebességhatár túllépéséért büntettek, ugyanakkor 5 hajtási jogosítványt és 2 forgalmi engedélyt is bevontak. Kirívó eset volt egy hidvégi sofőré, aki a község területén 103 km/órás sebességgel közlekedett. Az 53 km-es túllépésért pénzbüntetést kapott és bevonták a jogosítványát.

Sebességmérés
Ma a 11-es országúton Nyujtódon, Szászfaluban, Bereckben és Ojtozban, a 12-es országúton Oltszemen, Málnáson, Mikóújfaluban, Szotyorban és Bükszádon, a 2D országúton Sárfalván és Ozsdolán, valamint Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön végez sebességellenőrzést a rendőrség.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük