Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Röviden Kovászna megye

Lassan kialakul a Vasút utca

Lekerült az első, alapnak számító aszfaltréteg a kézdivásárhelyi Vasút utcának a villanyrendőr és a szentkatolnai vasúti átkelő szakaszára. Egyik sáv teljesen járható, a másikból még hátravan kb. 100–150 méter. A Vasút utca teljes körű felújítása hét évvel ezelőtt kezdődött, és úgy volt beharangozva, hogy a város legmodernebb és legszebb utcája készül majd el. Nem így lett, a szolgáltatók az oszlopokon lógó kábeleket nem helyezték a föld alá, ezért továbbra is rontják az összképet. Az utca lakóinak a kálváriája éveken át zajlott, ugyanis a brassói Conforest Rt. csődbe jutott, és mindez tetejébe még a szerződést sem tudták felbontani a céggel. A folyamat idén indult újra, amikor sikerült új vállalkozót találni, és el is készült az utca első szakasza. A villanyrendőr utáni szakasznak is nekikezdtek, itt viszont az késleltette a munkálatokat, hogy az alapozás előtt kiderült, az utcában levő csatornahálózat is felújításra szorul, így először azt kellett megoldani. Párhuzamosan elkészült a járdák nagy része, és az út egyik oldalán kihagyták a sávot a bicikliútnak is. Csütörtökön megkezdték az aszfaltozást is, s néhány helyszínen levő úgy vélte, hogy a bicikliút elhelyezése nem a legszerencsésebb, mert az út első szakasza gyakorlatilag buszmegállóként működik, és sokan oda állnak ki alkalmit keresni. <<
Bartos Lóránt

Hétfőtől felújítják a parkolókat
A Sepsi Útépítő cég hétfőtől kezdi el a Mihai Viteazul tér körül található parkolók felújítását. Mindhárom parkolóban a kockakő burkolat javításán, illetve pótlásán dolgoznak, a munkálatok idejére tilos lesz a parkolás. Október 22-én és 23-án a Gesztenye sétány melletti lakónegyedi parkolót, október 24-én és 25-én, szerdán és csütörtökön a CEC Bank környéki fizetéses parkolót, pénteken pedig a hangszerüzlet melletti magánparkolót újítják fel. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 22., 21:41
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Nagyon szép és nagyon jó.De mi lessz a vasutátkelő után ahol a kockakő van??.Vagy megmarad a forgalom lassitására ugyis hejség következik és ott lelassitank az autok legalább.

  • User
    Dátum: 2018. október 23., 14:08
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Eccerű a megoldás: a bicikliút kerüjje ki a stopposok várakozóhelyét a kerítés felé. Szángyörgyön már megcsinálták, csak akkor fákot kellett kikerülni.