Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Éjszakára kitiltják a furgonokat
Sepsiszentgyörgy Municípium Helyi Tanácsa a csütörtöki tanácsülésén fogadta el azt a határozatot, miszerint tilos az 1,9 tonnánál nagyobb súlyú, valamint a 9 férőhelyesnél nagyobb személyszállító gépjárművek parkolása a lakónegyedekben délután 18 és reggel 6 óra között. Az önkormányzat a határozat életbe léptetésével a lakók mindennapjain kíván könnyíteni, hiszen a városban egyre több a személygépkocsi, így egyre nehezebben lehet parkolóhelyeket találni a lakónegyedekben. Amennyiben a céges áru- és személyszállító járműveket nem a lakónegyedekben hagyják éjszakára azok vezetői, a helyük felszabadul a környéken lakók számára, ugyanakkor a szűk utcákban könnyebben lehet majd közlekedni.
A helyi tanács szintén a parkolóhelyek felszabadítása miatt, a közterületen lévő garázsokra és bérelt parkolóhelyekre vonatkozóan is döntést hozott. Ennek értelmében, azok a gépjárműtulajdonosok, akik garázzsal rendelkeznek, 22 óra és 6 óra között nem parkolhatnak 300 méternél közelebb a garázsukhoz. Az önkormányzat azt szeretné elérni, hogy az autótulajdonosok a garázsban tartsák az autójukat éjszakára, vagyis rendeltetésszerűen és ne más célokra használják. A határozat azokra a lakosokra is vonatkozik, akik parkolóhelyet bérelnek az önkormányzattól a tömbházuk közelében. A garázzsal rendelkező tulajdonosoknak a közeljövőben le kell majd jelenteniük a városházán, hogy milyen rendszámú autó fog a garázsban parkolni. A parkolásra vonatkozó rendeletet megsértő személyeket 100 és 2500 lej közötti bírsággal sújthatja a Helyi Rendőrség. 

Buszjáratváltozás
A javítások miatti katrosai útlezárás a buszjáratokat is érinti. A Hargita megyei, személyszállítással foglalkozó Csavargó Kft. illetékese érdeklődésünkre elmondta: nem működtetik a Csíkszereda–Kézdivásárhely–Kovászna járatot, amíg az út le van zárva.
A Balint Trans Kft. autóbuszai közlekednek ugyan, de kerülő úton, tehát Sepsiszentgyörgy irányába. A jó hír az, hogy a járatok pár perces késéssel ugyan, de érintik mindazon településeket, amelyek a menetrendben eddig is szerepeltek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük