Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Újra eső, újabb gondok
A háromszéki tűzoltók továbbra is megyeszerte segédkeznek: az egyenruhások Kökösbácsteleken, illetve Márkosréten, számos gazdaságból speciális szivattyúkkal távolítják el a korábbi áradások miatt felgyülemlett vizet. Vasárnapig 3 személy még mindig nem költözhetett vissza otthonába, illetve egy ház maradt még víz alatt Kökösbácsteleken. A szombat esti, illetve éjfél utáni esőzések miatt sajnos újabb gondok keletkeztek, ezek tetőzték a bajt: Nyáraspatakon három villanyoszlop került vízbe, itt az áramszolgáltató emberit is riasztották. A Nyáras-patak is kiöntött, 35 gazdaság és 3 kút került víz alá, és egy híd is károsult. <<

Figyelmetlenség miatt ütközött
Szombaton, kevéssel 16 óra előtt a 12-es országúton, a kökösi útkereszteződésnél történt közúti baleset, amely során két jármű karambolozott. A helyszíni vizsgálat során kiderült, hogy az egyik személygépkocsi sofőrje anélkül tért rá az országútra, hogy elsőbbséget adott volna a szabályosan közlekedő járgánynak. Ez utóbbiban az ütközés következtében könnyen sérült a sofőr. A vétkes sofőr ellen eljárás indult. <<

Vonat elé vetette magát
Péntekről szombatra virradóra értesítették a megyei rendőrséget, hogy egy 47 éves férfit vonat gázolt halálra az uzoni vonatállomás közelében. A helyszínre érkező egyenruhások már csupán a tragédiát tudták megállapítani, illetve a helyszíni vizsgálat során talált nyomok arra utalnak, hogy az áldozat minden valószínűséggel öngyilkosságot követett el. A részletekre rávilágító nyomozás továbbra is zajlik – tudtuk meg a megyei rendőrség szóvivőjétől. <<

Rengett a föld
A Richter-skála szerinti 2,8-as erősségű földrengést mértek szombaton 14 óra 23 perckor Vrancea megyében – közölte honlapján az országos földfizikai intézet (INFP). A földrengés 103 kilométeres mélységben következett be, az epicentrumához legközelebb eső települések Nehoiu (37 km), Kovászna (50 km), Buzău (54 km), Odobeşti (56 km) és Râmnicu Sărat (57 km). Ez a második földrengés volt szombaton Vrancea szeizmikus térségében: hajnalban 3,1-es erősségű földmozgást mértek ugyanebben az övezetben.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük