Sepsiszentgyörgyi olvasónk szabálytalanul parkoló taxisokra orrolt, fotókat juttatva el szerkesztőségünkhöz, mi pedig az illetékeseknél érdeklődtünk, akik feljelentésre biztattak a 0800.800.767-es zöld számon.

Olvasónk arra panaszkodott, hogy a Vadász utcában napi rendszerességgel több közlekedési szabályt is megszegnek a taxisok.

– Kígyózó sorban állnak az úttesten, meg kell várni, amíg elmegy a szemből jövő autó, és csak azután tudsz te is haladni, arról nem is beszélve, hogy pár méterrel hátrább éktelenkedik a megállni tilos tábla. Ugyanakkor, ha leparkolsz az ottani parkolóban, leblokkolnak. Van, amelyik rendes, és azonnal félrehúz, ahogy beültél a leparkolt járgányodba, de vannak bunkók is, akik csak dudálások után állnak arrébb fintorogva – háborgott a férfi.

A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetőségéhez juttattuk el a fotókat, és itt hamar megállapították, hogy bírságolhatóak lettek volna a taxisok.

„Szabálytalanul állnak, ez az egyik kihágás, továbbá a szabályosan leparkolt autókat blokkolják. Ilyen, vagy hasonló esetekben azonnal kell értesíteni a helyi rendőrséget, és mi a helyszínen figyelmeztetünk, bírságolunk, felszabadítjuk az elfoglalt úttestet. Éppen az ilyen szabálysértések elkerülése miatt van megszabva, hogy hány taxi várakozhat a taxiállomásoknál” – részletezték az egyenruhások, hangsúlyozva, hogy hasonló figyelmeztetések, tettenérések során a taxisok általában azt kifogásolják, hogy ők milyen sokat fizetnek, illetve a befizetett összegek ellenében milyen körülményeket biztosítanak nekik, de a közlekedési törvények betartása mindenkinek a kötelessége, itt nincs mentegetőzés.

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. október 12., 8:06
    ÉRTÉKELÉS: 7

    A varosban is barhol megallnak,az ut kozepen meg akkor is ha epp lett volna hely felrehuzni, ahol egyszeruen a taxi utan meg kell allj es varj amig a kliens nyugisan fizet,..meg kettot szolnak….aztan kiszall.Ha rajuk mersz dudalni,hogy vegyek eszre magukat akkor meg ok vannak felhaborodva.Es meg Valami:a kanyar jelzot hasznalni nem szegyen!

  • User
    Dátum: 2018. október 14., 12:57
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Tisztelt polgármester!
    A nyáron a nyujtódi báróné a kertjén kívüli fasort is kivágta, ma nekifogott kertelni és hosszan a sánc szélét is bekerteli! Kérjük tisztelettel utánanézni a dolognak!

  • User
    Dátum: 2018. október 14., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 4

    A távolsági buszpályaudvar előtt álltam meg a járdaszigetnél, ahol csak kora reggel, de nem délelőtt egyetlen autóbusz sem állomásoz. A feleségem egy járatról érdeklődni ment be az épületbe. Előttem a piac felől jővő utca sarkáig senki és semmi sem állott. Semmi perc alatt egy pökhendi alak állott az ablakomhoz, ez taximegálló. nem tuggya? szavakkal, egy perccel később három taxi állt meg előttem, mögöttem s egy JOC betűs mellém húzott, hangoskodni. Ne szórakozzanak, a következő alkalommal lehet békétlenebb leszek, s nem húzok el a túlsó oldalra, ahol elég hely volt… s a buszpályaudvarba kocsival nem mehettem be, s a pályaudvar előtt nincs taximegálló…tuggyom!

  • User
    Dátum: 2018. október 15., 16:51
    ÉRTÉKELÉS: 5

    A kézdivásárhelyi polgármesteri hivatal 1 alkalmazottja sem olvassa a véleményfalat?! Jó lenne ha falun is vigyáznának a közterületekre! Pár éve az iskola udvara lett kisebb, most 1 utca! Pár év és eltünik a falu. Lehet ezt akarják!

Ajánló

Röviden

Gyűjtés, vagy átverés? Országos szinten számtalan precedens volt arra, hogy beteg gyermekekre hivatkozva vertek át adakozó személyeket. Lapunk arról kérdezte a háromszéki hatóságokat, hogy milyen tanácsokkal látnák el azokat a személyeket, akik az utcán nemesebb célokért adnak kisebb- nagyobb összegeket. Mindezt annak tükrében tettük, hogy az elmúlt hetekben több személy is jelezte, leállították Sepsiszentgyörgy központjában, […]

Akadozik a közlekedés

Hétfő reggel elkezdték az aszfaltozást Sepsiszentgyörgy központjában, a Bem József utcában. A megyei útügyi vállalat három nap alatt tervezi befejezni a munkálatokat, addig – aki teheti – ne gépkocsival jöjjön folyó ügyeit intézni a megyei pénzügyi hivatalhoz, illetve a bankokhoz.

Mindenki jól járna

A város tulajdonába kerülhet a stadion – legalábbis a szerint a jogszabály szerint, amely a napokban jelent meg az Ifjúsági és Sportminisztérium honlapján. Eddig évekkel ezelőtt is eljutott az ügy, azt később egy alkotmánybírósági határozattal megsemmisítették.

Mindenki számára megterhelő

Harmadik negyedévi szokásos találkozójukon, melynek helyszíne a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság székhelye volt, a szociális szolgáltatásokat végző szervezetek és intézmények képviselői a fogyatékkal élő, illetve hátrányos helyzetű személyek besorolásának procedúrájáról, valamint jogairól, a rendszer hiányosságairól és mellékhatásairól beszélgettek.

Fizetik az előleget

Ma kezdik utalni az előleget az egységes mezőgazdasági támogatást kérelmező gazdáknak – közölte a miniszterelnök a hétfő reggeli kormányülés elején.

Utolsó lehetőség

Több, mint egy hónap  áll rendelkezésükre jelentkezni azoknak, akik hivatásos tűzoltóként szeretnének dolgozni a Baróton épülő, új tűzoltóállomásnál.

Van, ami csak itt lelhető fel

Első alkalom, hogy Háromszék ad otthont a nemzetközi gombászkongresszusnak (JEC, Journées Européennes du Cortinaire). A László Kálmán Gombászegyesület és Kovászna Megye Tanácsa által közösen szervezett 36. nemzetközi gombászkongresszus Bálványosfürdőn zajlik, és október 20-án ér véget.

Háromszéki kisbusz balesetezett Szeben megyében

Kovászna megyei kisbusz ütközött hétfő hajnalban személygépkocsival Szeben megyében. Több mentő- és SMURD-egység érkezett a helyszínre.   A helyi portálok beszámolói szerint a baleset a DN14-es jelzésű úton, Nagycsűr közelében történt. A személygépkocsi vezetője okozta, amikor szabálytalanul próbált előzni.   A háromszéki kisbuszban öt felnőtt és négy gyermek tartózkodott. Egyikük sem sérült meg, de a […]

„Egymás terhét hordozzátok…”

A 2017-es esztendő végén merült fel annak a gondolata, hogy valamit tennünk kellene a gyülekezetünkhöz tartozó idősek, betegek, rászorulók életminőségének a javításáért. A családlátogatás rendjén szembesültünk azzal, hogy nagyon magas gyülekezetünkben az idősek aránya a fiatalabbakhoz képest, hogy igen sokan vannak, akik magukra maradtak (gyerekeik valahol külföldön), akik betegek, akiket a szomszédok gondoznak, vagy nincs, aki rájuk nyissa az ajtót.

Röviden

Háromszékiek is mentettek Szombaton zajlott az országos méretű SEISM 2018 elnevezésű gyakorlat, amelyben háromszéki életmentők is segédkeztek. A meghirdetett sürgősségi állapot forgatókönyve szerint szombaton, reggel 9 órakor egy 7,5-ös erősségű földrengés rázta meg Románia délkeleti részét, a földmozgás elsősorban az ország fővárosában okozott komoly gondokat. A reggeli riadóval az ország több megyéjének katasztrófavédelmi egységét indították […]

50 éves a Művészeti és Népiskola

Mindazok jelenlétében, illetve mindazokat megidézve, akik megrajzolták az 50 éves intézmény arcát, gálaműsorral ünnepelték meg csütörtökön a Tamási Áron Színház nagytermében a Művészeti és Népiskola fél évszázados fennállását.

Magasabb szinten az ügy

Magyarországi hivatalosságok is felkeresték a csíkszeredai börtönt, ahol meglátogatták Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, az ún. székely terrorista-ügy két áldozatát. Sajtótájékoztatón bejelentették: mindent megtesznek, hogy az igazságra fény derüljön.

Készül az „etető térkép”

Nyomdában van az „etető térkép” – nyilatkozta Grüman Róbert. A megyei tanács turisztikáért (is) felelős alelnöke szerint Sepsiszentgyörgy tizenhat vendéglőjének, kocsmájának, gyorséttermének legjellemzőbb fogását mutató térkép novemberben minden fontosabb helyen elérhető lesz.

Ötvenezren vasút nélkül

Csalódott hangvételű közleményben tudatja Gheorghe Baciu volt bodzafordulói polgármester, aki a román választási „orosz rulett” szabályai szerint annyi szavazattal lett a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora, hogy az nem biztos elég lenne egy sepsiszentgyörgyi városi tanácsosi mandátumhoz: a szállítási minisztérium nem tervezi újraépíteni a bodolai vasúti hidat, amelyet június végén sodort el az ár.

Kevesebb az alkalmazott

Ünnepeltek a háromszéki vállalkozók, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 25. alkalommal díjazta a legeredményesebb cégeket. A háromszéki üzleti szféra krémje volt jelen Sepsiszentgyörgyön, a Panoráma Event Hall nevű rendezvénysátorban szervezett eseményen, ahol a több mint száz jelenlévő cégvezetőt oklevelekkel és méltató szavakkal jutalmazta a kereskedelmi kamara vezetősége.