Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Rengeteg a hiba

Rengeteg a hiba Kovászna megye

Az adózási övezeteket részben rosszul állapították meg, részben nem helyesen alkalmazták – állítja Bálint József. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosa azt mondja: a terepen észlelt valós helyzetnek megfelelően akarják módosítani a helyi adók kiszabását.

Bálint József szerint nem a határozat alapját képező elképzeléssel van a gond, hogy ti. azok fizessenek több adót, akiknek az utcája le van aszfaltozva, rendes járda, víz és csatornahálózat van, és nem azok, akiknél ezek hiányoznak.

– A gond onnan ered, hogy valószínűleg egy irodából, egy térkép mellől jelölték be ezeket az utcákat, és a dokumentáció pontatlan volt. Tehát a tanács tulajdonképpen saját határozatát nem tartja be, mert azt mondja, hogy egy adott utca – teszem azt – a B adózónába tartozik, mert van járda, de az utcában, (vagy az utca egy részén, mert ilyen eset is van), a valóságban nincs járda – magyarázza az EMNP városi elnöke.

A párt arra vállalkozik, hogy ezeknek a hibáknak a feltérképezése után, módosító indítványt nyújt be, ezért arra biztatja a lakosságot, hogy maguk is jelezzék a párt képviselőinél, ha szerintük rosszul állapították meg a helyi adót.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 5., 8:28
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Na ilyenkor kellene munkara fogni a varosi tanacsosokat. Van eppen eleg szolgalati kocsija a hivatalnak, jarjak korbe a varost , hogy valos helyzet alapjan emelgesseg kezuket dontesuk meghozasara.Nagy ur a fontoskodasba burkolt kenyelem!Es kik isszak meg a levet????

  • User
    Dátum: 2017. április 7., 0:58
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Hát a lepetés, az telibe talált. Világosítok, meglepetés nincs. Csak lepetés. Fennebb, egy valami szabású, azt írta, hogy a városi tanácsosokat, munkára kellene fogni. Valami abban téved, dolgoznak, csak nem olyan ütemben, hogy azt a tulajdonképpeni valami érzékelné. Hm. Sőt. Azt írja, a fontoskodás: Nagy úr. Melyik? A régi nagy úr, aki ilyen szakszi ledér volt, vagy az újabb, aki a sukidiri választásokon, az egy oldalra eső helyesírási és fogalmazási hibákat messze túl hágta. Sőt, az angol ékezetekkel írt etiópiai jelentést is túl nőtte. Nem szűnő zavart okozott a Rekordok könyve szerkesztőségénél. Azóta rettegnek, hogy valaki mulasztásra gondol, de még mindig, teljesen nem mérték fel azt a hatalmas adatbázist, ami előfordult. Pozitíve. A rekord páratlan, ki is hagyták a helyet. Egy oldalon, két oldal. A Guinness World Recordsban ezt nem is lehet már túlnőni. Kedves valami, ne szerénykedj, nevezd nevén a rekordert. Viszont, ne feledd, a két úr, már nem tanácsos a városban. Tapsolunk, mert ehhez nem kell dolgozni!

  • User
    Dátum: 2017. április 7., 0:08
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Belátom, én sem emelném fel a kezem a bolti parkolók bitorlói ellen. Én sem adnám oda, a parkoló helyem a barátomnak. A tömbház melletti fát nem derékban, hanem tövestől vágnám ki. Viszont bezáratnám azokat, akik raktárt adnak bérbe a hiányzó garázsokban.

  • User
    Dátum: 2017. április 7., 12:16
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Mi lesz a tavaji kazbirtokos penzekkel akiknek nem adtak ki tudtak hogy vekony cernan al es szakad csak ismerosoknek sogor koma es sok barat sajnos mi nem ebbe a nagysagrendbe tartozunk es tollunk kerte a hagyateki targyalas aktakot mivel igazsagtalanul de ez se baj akkor adjak vaegy Esztelneki raszorulonak ne Jancsour es tarsai gazdagodjanat Koszonom