Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Reformátusok dicsérete

Reformátusok dicsérete Kovászna megye

Gyermekvállalásra biztatta az erdélyi magyarokat Murányi Levente magyarországi politikus, ’56-os forradalmár, volt politikai elítélt, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Felügyelő Bizottságának tagja.

A politikus augusztus elején Kisbaconban vett részt az erdővidéki honvédtalálkozón, ezt követően a kisbaconi kultúrotthon előtt állított kettős kereszt leleplezése alkalmával mondott beszédet. Abban kifejtette, a magyarság helyzete nem reménytelen, ám tovább kell erősíteni a magyarságtudatot, gyermekeket kell szülni, őket magyaroknak kell nevelni. Példának Koszovó helyzetét hozta fel, ahol egykor alig 4,5% volt az albánok összlakossághoz viszonyított részaránya, de mára már többségbe kerültek a szerbekkel szemben, elsősorban a népszaporulatnak köszönhetően.
– Mi miért nem tudjuk ezt elkövetni? – tette fel a költői kérdést.

A politikus ugyanakkor úgy vélte, a magyarságért, a nemzet megmaradásáért történelmi egyházaink közül a református egyház tett a legtöbbet. Lelkészeinek azt kívánta, folytassák ilyen irányú munkájukat, tevékenységeikkel erősítsék továbbra is a nemzetet. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások