Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ragaszkodjunk vallásunkhoz

Ragaszkodjunk vallásunkhoz Kovászna megye

A reformáció kezdetének 500., illetve a magyar reformáció kezdetének 450. évfordulójára emlékeztek szombaton, november 11-én Köpecen. A meghitt templomi ünnepség keretében előadások is elhangzottak, végül a cinteremben kopjafaegyüttest avattak, a templomkertben pedig emlékfákat ültettek a jeles évfordulók tiszteletére.

Az ünnepi istentiszteleten Nagy Károly Kázmér helyi református lelkész hirdetett igét. „Ragaszkodjunk vallásunkhoz”– hangzott fő üzenete prédikációjának, melyben kifejtette, hogy sem Luther, sem pedig Méliusz Juhász Péter – akikről később, az előadásokban részletesebben is szó esett – nem akartak egyebet, mint azt, hogy az egyház térjen vissza Istennek a Bibliában kijelentett akaratához, mely akarat oly mértékben eldeformálódott arra az időre, hogy már a bűnbocsánatot is pénzért kezdték árusítani.

Az istentisztelet után két előadás is következett. Először Simon László apácai evangélikus lelkész beszélt Luther Mártonról, életútjáról, tanairól, melyek megrázták Európát, és megváltoztatták a kor társadalmát, majd Nagy Károly nyugalmazott református lelkipásztor Méliusz Juhász Péterről tartott előadást, mint mondta, „a csodálatos emberről, akiről még azt sem tudjuk, mikor született pontosan”.

A köpeci ünnepi alkalmat a Simon Ilona apácai és Nagy Adél köpeci tiszteletes asszonyok vezette dalárdák, valamint Sebestyén Fruzsina és a köpeci bibliaórás ifjak énekei, szavalatai egészítették ki, majd a cinteremben megáldották a bodosi Józsa József által készített, Luther Mártonra, illetve Méliusz Juhász Péterre emlékeztető kopjafákat. Végül a templomkertben emlékfákat is ültettek. A facsemeték mellett a reformáció öt alapvető hittételének, a soláknak a feliratai voltak olvashatóak, azok közös felkiáltással el is hangzottak.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük