Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Patthelyzet a Pacén

Patthelyzet a Pacén Kovászna megye

Nagy Gábor, az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének feje és Csákány László, a Szemerja–Görgő Közbirtokosság elnöke közösen számoltak be a pacéi erdővágás legújabb fejleményeiről. A pártelnök elmondta, vasárnap és hétfőn több mint ezer aláírást gyűlt össze, és csak azért függesztették fel az akciót, mert már kedden iktatni akarták azokat a városházán – ezzel is nyomatékosítva a környékbeliek felháborodását.

A tiltakozói ívek benyújtására végül nem került sor, mivel a felek megegyeztek, hogy a polgármesterrel, a városháza és a helyi lakók képviselőivel közösen a helyszínen derítik ki, mi is történik pontosan az erdőben. Ugyanis egyelőre ebben nincs egyetértés, a helyszíni szemle után sem. Mivel hivatalos papírt senki sem látott, így ahány nyilatkozó, annyiféle értelmezését adja a történteknek: a civilek tarvágásról, az illetékesek pedig egészségügyi gyérítésről beszélnek. Addig is az önkormányzat leállította a munkálatokat, és jövő héten újabb találkozóra kerül sor, amin már jelen lesz az erdőt kezelő magánerdészet vezetője is.
Csákány László kifejtette, a probléma a hatályos törvény szellemiségében gyökerezik. Jelenleg az erdőben csak a fahasznot látják, így a környezeti vagy kulturális jelentőség, netán a település védelmét jelentő szempontok nem érvényesülnek az erdőgazdálkodási üzemtervekben. Ráadásul ezeket olyan cégek készítik, amik nem ismerik a helyi viszonyokat, az önkormányzat pedig ezek alapján kénytelen kitermelni az előláttamozott famennyiséget. A helyzet feloldásához szemléletváltásra van szükség. Előbb a törvényt kellene módosítani európai mintára, hogy lehetőség nyíljon az önkormányzatnak az üzemterv kiigazítására úgy, hogy az tükrözze a civilek és a lakosság érdekeit is. ((PJCS) <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások