Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Pârvan feketelistán van?

A sepsiszentgyörgyi tanács soros ülésén másodszorra is napirendre tűzték a lakónegyedi parkolóhelyek odaítéléséről szóló szabályzat vitáját. Ezúttal a testület megszavazta a határozatot, amelynek értelmében egy parkolóhely éves bérlési díja 150 lej (33,88 euró) plusz áfa, és az érdekeltek legfeljebb öt évre licitálhatnak azokra.

A lakóhelyi parkolók odaítéléséről szóló szabályzatot jóváhagyó tanácshatározat előterjesztésekor Antal Árpád polgármester elmondta, az önkormányzat érdeke, hogy ez a rendszer átlátható legyen, miközben Rodica Pârvan szociáldemokrata tanácsos újfent azt taglalta, hogy az áruház mögötti belső magban lakóknak egyre nehezebb parkolóhelyet találniuk otthonuk közelében.
Megjegyezte: ahelyett, hogy új parkolóhelyeket tervezne a városvezetés a központban, inkább „sárkány” építésén fáradoznak, pedig ezen nem lehet majd parkolni. Ugyanakkor Pârvan azt állította, hogy létezik egy „feketelista”, amelyen ő is szerepel, és ezért bírságolta meg a helyi rendőrség, miután nem váltott parkolójegyet a lépcsőháza előtt. Persze, nem fizette ki, hanem a bíróságon keresi igazát.
Antal Árpád erre felkérte a szociáldemokrata tanácsost, hogy mutasson fel bizonyítékokat, ha bármilyen „feketelistáról” is tudomása van, ugyanis hivatalos minőségében nagyon súlyos vádakat fogalmazott meg. „Ellenkező esetben ön nem tesz egyebet, mint rágalmaz egy állami hatóságot. Türelmetlenül várom a bizonyítékokat, hiszen egy közszereplő részéről ezek a vádak rendkívül súlyosak. Én elutasítom őket, és ha nem bizonyítja, akkor nyilvánosan elnézést kell kérnie”, szögezte le Antal. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük