Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Parlamenti beszámoló

Hétfő délután a sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban a maga nemében egyedüli lakossági fórumot tartott Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, parlamenti képviselő. Tudomásunk szerint ugyanis az elmúlt 27 év alatt egyetlen képviselő sem számolt be az általa végzett munkáról (a szerző tudomása szerint – szerk.).

Beszéde elején Kulcsár felidézte azokat az emlékezetes pillanatokat, amikor az általa állandó útitársnak nevezett magyar nyelvű Szent Bibliára és székely zászlóra tette le képviselői esküjét a román parlamentben, annak utolsó mondatát magyarul is megismételvén.

Amint kiderült, a képviselő eddigi legnagyobb megvalósításának az Emberjogi Bizottság keretében a javaslatára megalakított és magyar ügyekkel foglalkozó albizottság létrejöttét tartja. Erre szerinte eddig is lett volna lehetőség, ha a magyar képviselőkben megvan az ehhez szükséges szándék. Az albizottság működését, melynek elnöke is, azért tartja rendkívül fontosnak, mert az általuk megírt jegyzőkönyvek a román parlament hivatalos dokumentumaivá válnak, ezért súlya van a bennük foglaltaknak. Nem véletlen tehát, hogy sepsiszentgyörgyi kihelyezett gyűlésüket követően, melynek során kollégái megismerkedhettek a székelység sajátos gondjaival, a Kolozsvárra tervezett ülésre már nem kerülhetett sor. Szomorú viszont, hogy annak akadályoztatásához egyes magyar képviselők is hozzájárultak.

A továbbiakban többek között azt is megtudhattuk, hogy az Európa Tanács Bukarestbe látogató tagjaival részletesen ismertette a sérelmeinket, és átadott nekik egy székely zászlót.
Az autonómiastatútum benyújtásáról pedig úgy vélekedett, hogy azt ősszel meg kell tenni, amennyiben pedig a magyar frakció erre nem lesz hajlandó, akkor majd egyedül is megcselekszi. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük