Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Összekapaszkodva a hit jegyében

Összekapaszkodva  a hit jegyében Kovászna megye

Hétfőn a sepsiszentgyörgyi református vártemplomban ökumenikus istentiszteleten kérték Isten áldását az új tanévre a pedagógusok.
Péter Sándor, a Kovászna megyei RMPSZ elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Bucsi Zsolt vártemplomi református lelkész fohásza után Kovács István unitárius lelkipásztor beszédének a múlandóság volt a fő gondolata, mely ráébreszti az embert arra, fontos, hogy szépen, felelősen és emelkedetten élje meg a jelen pillanatot. Sztakics Éva alpolgármester, aki a románoktatás „reformja” elleni tiltakozásul fehér karszalaggal jelent meg, erre a leg­újabb jogtiprásra való tekintettel azt kérte az oktatóktól, hittel és kitartással vértezzék fel a diákokat, hogy azok is megharcolhassák a maguk harcát. Ehhez kapcsolódott Kiss Imre főtanfelügyelő zárógondolata is: az éle­tünk akkor ér véget, amikor szótlanok maradunk azokkal a dolgokkal szemben, amik igazán számítanak.
A pedagógusnak ma folyton improvizálnia kell: nincs szövegkönyv, nincs kész a díszlet, másra osztják a szerepeket – így látta a jelen helyzetet Burus-Siklódi Botond, a pedagógusszervezet országos elnöke, a mostani miniszteri rendeletet ő is határozottan elítélte. Sötét gondolatokkal nehéz meghallani a gyermeknevetést – mondta Szabó Margit alsóháromszéki RMPSZ-elnök, egy Márai-mondat üzenetét emelte ki a Pro Musica kórus: lélek s fény vagyunk. Zelenák József evangélikus esperes is vigasztaló igét idézett, majd Hajdú János római katolikus főesperes áldása után a magyar és a székely himnusszal ért véget az ökumenikus istentisztelet. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük