Az ország zászlójának ünnepélyes felvonása Sepsiszentgyörgyön, 1942. november 15-én.

Rendkívüli eseményre hívták fel a figyelmet a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki és megyeszékhelyi vezetői hétfő délelőtti sajtótájékoztatójukon: egy általuk gondosan előkészített és szerdán megnyíló időszakos történelmi kiállítás alkalmából ugyanis Sepsiszentgyörgy központjában ismét felvonják a magyar zászlót.

Nem csak gyászra és könnyes főhajtásra, hanem boldogságra okot adó események is voltak a magyar nemzet és ezen belül a székely nép történelmében. Ide sorolható a sepsiszentgyörgyi országzászló-talapzat 1942-ben történt leleplezése és a magyar zászló ünnepélyes felvonása is. Ezeknek a magasztos pillanatoknak egy időszakos történelmi kiállítás kereteiben való felidézése tehát számunkra egy örömteli alkalom kell legyen. Egyúttal pedig a nemzeti öntudat kútfője is, melyből a szülőföldünk megtartásáért és autonómiáért folytatott küzdelmünkhöz erőt, kitartást és bátorságot meríthetünk – világított rá a rendezvény hátterére Kulcsár Terza József, az MPP háromszéki elnöke.

A rendezvény programját Nagy Gábor Levente, megyeszékhelyi MPP-elnök ismertette. Az emlékünnepség november 15-én 17 órakor kezdődik az Erzsébet park Mikó-kollégiummal szembeni sétányán. Politikai beszédek nem fognak ezen elhangzani, csupán József Álmos nyugalmazott tanár, helytörténész, e téma kutatója fogja az akkori eseményeket időrendben felidézni. Ezek után Gyenge Tímea, a Plugor Sándor Művészeti Líceum és Szabó Fruzsina, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjainak szavalata, illetve éneke, valamint a zászlófelvonás és Báncsa Gábor református lelkész áldása következik.

Végül a rendezvény ötletgazdája, ifjú Miklós András, az MPP megyeszékhelyen működő ifjúsági szervezetének vezetője idézte fel a 75 évvel ezelőtt történteket. Ennek során többek között megtudhattuk, hogy a korabeli újságok böngészése, valamint József Álmos helytörténésszel folytatott beszélgetései nyomán számára egyértelművé vált, hogy az 1940. augusztus 30-án meghozott II. bécsi döntést követően a Székelyföldre szeptemberben bevonuló magyar csapatokat a lakosság kitörő örömmel fogadta. Nem volt ez másképp Sepsiszentgyörgyön sem, hiszen 22 év kegyetlen elnyomás után a székelység újra szabadnak érezhette magát és fellélegezhetett.

Előkerültek tehát a féltve rejtegetett nemzeti színű szalagok, zászlók és kokárdák. A magyar vezetés által már 1928-ban elindított országzászló-mozgalom idáig begyűrűző hatásaként pedig itt is megfogalmazódott az országzászló-állítás igénye. Ennek kivitelezését késleltette ugyan az 1940. november 10-én bekövetkezett és tetemes anyagi kárt okozó földrengés, megakadályozni azonban nem tudta. A talapzat elkészítésére kiírt pályázatra érkezett elképzelések közül a bizottság Haáz Ferenc Rezső székelyudvarhelyi rajztanár és képzőművész tervét fogadta el, az építkezési munkálatokat Puskás István helyi kőfaragó mester irányította.

A 27 méter hosszú, középen 6 méter magas talapzat által tartott, 20 m magas zászlórúdra 1942. november 15-én ünnepélyes keretek között vonták fel a magyar lobogót. <

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:

Ajánló

Elsüllyedt egy hajó Tanzániában

A Viktória-tavon történt szerencsétlenségben az első hírek 42 ember halálról szólnak, de egyelőre felfüggesztették az áldozatok keresését. Elsüllyedt egy komphajó csütörtökön Tanzániában, a Viktória-tó egyik kikötőjében, a szerencsétlenség következtében legalább 42 ember fulladt vízbe. Kormányzati források szerint a halálos áldozatok végső száma akár a kétszázat is meghaladhatja. A BBC szerint a hajón több mint 400-an […]

Röviden

Tűz Pákéban Szerdáról csütörtökre virradóra egy közel négy órán át tartó tűzoltáson serénykedtek Pákéban a háromszéki tűzoltók. A helyszínen egy istálló (60 négyzetméteren károsult), egy raktárhelyiségnek használt építmény (40 négyzetméteren), illetve egy lakóház tetőszerkezete (60 négyzetméteren) gyulladt ki. Fennállt a veszély, hogy a lángok más épületekre is átterjednek – tájékoztatott Tolvaj Marius, a megyei tűzoltóság […]

Szabad a hajtás

Mint arról már korábban beszámoltunk, a sertéspestis terjedése miatt országos szinten megtiltották a vaddisznó-hajtóvadászatot. Ezt a tilalmat a napokban oldották fel az illetékesek.

Ismét aláírásokat gyűjtenek

Újabb aláírásgyűjtésbe kezdett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), melynek révén teret adnának az új embereknek a politikában, de a választási törvényt is megváltoztatnák. Erről számoltak be szerdán az alakulat helyi képviselői.

Most tűzoltó lehetsz!

Növekedett a Kovászna megyei tűzoltóságnál a beavatkozások száma, de a reakcióidejük is hosszabb, számoltak be a romániai tűzoltók napján tartott sajtótájékoztatón az illetékesek.

Novemberre halasztották

Miután az afrikai sertéspestis megjelent a szomszéd megyében, és a hatóságok többfelé mindenféle vásárt, elsősorban állatvásárt betiltottak, elhalasztották a hagyományos kolbászfesztivált is. A szervezők egyelőre abban reménykednek, hogy novemberben megtarthatják a húsparádét.

Elutasítják a védőoltást

Véget sem ért a himlőjárvány, máris elkezdődött egy újabb – mondta dr. Lucia Şereş, a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke. A gyerekorvos továbbra is az oltások fontosságát hangsúlyozza.

Levél a képviselőkhöz

Még a neve is elveszhet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (MOGYE), ha véglegesítik az intézmény összevonását a Petru Maior Egyetemmel – hívják fel a figyelmet a MOGYE szenátusának tagjai. A testület levéllel fordult Borbély Lászlóhoz és más RMDSZ-elöljárókhoz, hogy intézkedjenek, „amíg nem késő”.

Eldőlt az orvosi sorsa?

Az oktatási minisztérium megtörténtnek tekinti a marosvásárhelyi Petru Maior Egyetemnek a MOGYE általi bekebelezését. Ez egy nemrégiben elfogadott kormányhatározatból derül ki. A Maszol információi szerint a két héttel ezelőtti kormányülésen a felsőoktatásért felelős államtitkárság az oktatási minisztérium belső működési szabályzatához kapcsolódó kormányhatározathoz csatolta az akkreditált felőoktatási intézményeket listázó mellékletet, amelyben a Petru Maior Egyetem már […]

Megszűnik a MOGYE?

Nyílt levélben kéri Borbély László miniszterelnöki tanácsos közbenjárását Benedek Imre, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) professzora, annak érdekében, hogy az egyetem megmaradjon önálló intézményként és ne olvasszák egybe a Petru Maior Egyetemmel.   A szerkesztőségünkhöz eljuttatott levélben a professzor felhívja a figyelmet, hogy tudomása szerint, a tegnapi kormányülésen elfogadták a MOGYE és a […]

Bírságolás következik

Olvasónk jelezte, hogy Sepsiszentgyörgy központjában olyan vendéglőben járt, ahol a bejárati ajtóra ki volt függesztve, hogy az egység tűzvédelmi engedély nélkül működik. Feltette a kérdést, hogy ez milyen veszélyekkel jár, mi pedig az illetékesektől érdeklődtünk.

Inasokat keresnek

Szeptember 26-án inasoknak szervez állásbörzét a munkaerő-foglalkoztatási hivatal a Dália utcai képzőközpontban, közölte Kelemen Tibor igazgató a havi munkaügyi sajtótájékoztatón.

Rákkeltő gyomirtó?

Két évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felhívta a figyelmet arra, hogy a Roundup Gel nevű gyomirtó rákkeltő hatású lehet. Ennek alapanyaga a glifozát, amely egy olyan vegyület, amit – több más néven forgalmazott gyomirtóként – széles körben használnak Romániában és természetesen Háromszéken is. Akkor rákkeltő lehet a pityókánk? – tettük fel a kérdést, azonban a szakemberek szerint nem eszik ilyen forrón a kását.

„Fogadjunk, kibírod 0.3”

A baróti, fogyatékkal élő gyermekek nappali foglalkozását biztosító Laura Ház október 21-én ismét jótékonysági futónapot szervez – immár harmadik alkalommal – a baróti iskola sportpályáján.

Szotyor „megvédte magát”

A Szotyorba tervezett leendő családi otthon a falubeliek rendkívül ellenséges viszonyulása miatt meghiúsult. Ezt rendkívüli győzelemként élik meg azok a hangadók, akik felszólaltak a helyi kultúrotthonban megtartott kedd esti falugyűlésen, amelyen Tóth-Birtan Csaba alpolgármester és Vass Mária, valamint Szász Katalin, a Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Vezérigazgatóság vezetője és helyettese jelentek meg, hogy a felmerülő kérdéseket megválaszolják. Nem adtak lehetőséget nekik.