Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nyolcvanöt megrovás

Mint arról beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség munkatársai Sepsiszentgyörgy utcáit járják, elsősorban a központiakat, és a szabálytalanul, a forgalmat akadályozó, netán járdán parkoló gépkocsik sofőrjeit bírságolják.
Hadnagy István, a megyeszékhelyi helyi rendőrség vezetője hangsúlyozta, az ellenőrzéssorozat nincs időszakhoz kötve, így kollegái addig járják az utcákat, amíg a járdán, illetőleg a tilosban való parkolás nem szűnik meg Sepsiszentgyörgyön. Arra a kérdésünkre, hogy eljön-e ez az idő valaha, már óvatosabban fogalmazott, „nagyon sok a sofőr, így mindig akad egy-két szabálytalankodó”, mondta.
Hogy akad szabálytalankodó bőven, azt az akció során eddig kiosztott bírságok száma is tükrözi, hiszen máris 85 jegyzőkönyvet állítottak ki az egyenruhások, ebből 57 pénzbírság, 28 pedig írásos figyelmeztetés (ez utóbbi azért hatásos, mert ha a sofőr akkor nem is érzi a zsebén, két büntetőpontot „varrnak a nyakába”, ezek összegyűjtése pedig jogosítvány-felfüggesztéssel jár).
– „Az említett bírságokkal nem kimondottan a járdán-parkolókat sújtottuk, hiszen olyan sofőröket is tetten értünk, akik a gyalogátjárón parkoltak, de akadt, aki egyszerűen egy útkereszteződésben hagyta autóját” – avatott be a részletekbe. A rajtakapott sofőrök általában elismerik hibájukat (persze, ez evidens is, ha például az átjáró kellős közepén parkolnak), illetve sokan „nem rendeltetésszerűen” használják a vészjelzőket mifelénk. „Ha 20 emberünk 24 órán át ellenőrizne, akkor is akadna munkájuk. A legkisebb bírság ezen a téren amúgy 290 lejre rúg (24 órán belül a felét kell törleszteni). Ez sokaknak nem egy hatalmas összeg, ám ha hetente többször kell kifizetni, az már érezhető” – figyelmeztetett Hadnagy. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 24., 14:20
    ÉRTÉKELÉS: 7

    Én személy szerint annak is örülnék ha a lépten- nyomon kéregetőket is megnéznék közelebbről mert az ember már a kosárból sem tud nyugodtan csomagolni anélkül hogy meg ne lepje pár.