Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Női focistát is díjaztak

Női focistát is díjaztak Kovászna megye

Hétvégén 21. alkalommal tartották meg az illyefalvi napokat. A szervezők ezúttal is figyeltek arra, hogy a helyi közösség tagjai felmutathassák értékeiket.

Az Illés-napi mulatozás mellett az újszülöttek, Kuti Sándornak, a település legidősebb emberének, illetve az aranylakodalmas Farkas László és Farkas Lídia házastársak köszöntésére is sor került. A helyi sportpályán lacikonyhák, vásár várta az érdeklődőket, az ugyanitt felállított színpadon pedig számos érdekes műsor zajlott.
A tavaly kezdeményezett, Illés-vándorkupára – focitorna – idén 12 csapat jelentkezett.
– Örülünk, hogy a 12 csapat több mint fele illyefalvi. A pályán a legfiatalabb játékos 16 éves, illetve a legidősebb 69 éves. Idén először legjobb női játékos díjat is osztunk – újságolta Pichler Béla szervező. A kupán egyedüli női játékosként szereplő Földi Zsuzsa kézdivásárhelyi születésű, ám 6 éve Csíkszeredában lakik, és kiskora óta szereti a focit – ez náluk családi hagyomány –, és bevallása szerint sokat nyomott a latban a pályára lépésénél az a tény, hogy egy futballistával randizik.
– Nem várom el, hogy velem másképpen bánjanak a pályán. Persze, érzem, hogy egyesek nem durvulnak annyira. A középkorosztálynál már ezt az óvatosságot sem tapasztalom, és ez így van rendjén – lelkendezett Zsuzsa. <

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük