Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nézzük, hová megyünk!

Nézzük, hová megyünk! Kovászna megye

Hiánypótló és rendkívül hasznos programmal sietett a Flagellum Dei MC a motorosok segítségére. Május utolsó vasárnapján a Kaufland áruház parkolójában Bálint Levente autóiskolai szakoktató tartott szezonkezdő vezetéstechnikai továbbképzőt.
Kovászna megyében nincs lehetőség komolyabb leckéket venni – magyarázta Imre Attila szervező, miért is hívta meg a szakmában nevet szerző, udvarhelyi származású, de most Kecskeméten oktató Bálint Leventét Szentgyörgyre. Rajta kívül más (helyi) instruktor nem volt jelen.
A parkolóban mintegy 40 motoros gyülekezett, sorban vonultak a pályára, ahol különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk, természetesen előzetes magyarázat után: szűk ívben kanyarodást, nyolcasozást, satuféket, de az eldőlt motor felemelését (egy nehéz járművet kell sokszor negyedakkora embernek megemelnie) és járműkezelést is, hiszen saját motorjaikat sem ismerik száz százalékban a motorosok.
Mint tornaóra előtt a bemelegítés, olyan a mai vezetéstechnikai oktatás, a motoros önbizalmához azonban a sok gyakorlat vezet. Jó tudni azonban olyan trükköket is, amivel a biztonságuk növelhető az egyre nagyobb forgalomban: hogyan kell jól kijönni egy elrontott előzésből (nem szabad a szembejövő, dudáló járműre nézni, csakis oda, ahova el kell jutni), mit tegyünk, ha kiugrik elénk egy gyerek, veszélyhelyzetben miként válasszuk meg az útirányt – sorolta az oktató.
Vajna Edit egyedüli nőként vett részt a programban, már kétórás gyakorlás után többet tud, mint eddig – mondta, igaz, csak egy éve birtokolja a jogosítványt. A nagy, nehéz Yamaha Dragstarral körülményesek a fordulók, de a nap végére önbizalma sokkal szilárdabb lett, sok mindent másképp látott. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük