Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nemzetközileg elismert tudást szereznek

Nemzetközileg elismert tudást szereznek Kovászna megye

A magyarországi Veszprémben működő Veszprémi SzC SÉF Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája székelyföldi diákokat is fogad, akiknek lehetőségük nyílik olyan szakképzésben részt venni, amelynek eredményeként egész Európában versenyképes szakmai tudással léphetnek ki a munkaerőpiacra.

 

Az iskola 2000-ben kezdte meg működését Veszprémben, a szakképzés kiterjed a vendéglátásra és idegenforgalomra egyaránt. Az iskolában nyitott, innovatív szakembereket képeznek, akik rugalmasan alkalmazkodnak a gazdasági és társadalmi változásokhoz, új technológiákat és az ahhoz kapcsolódó új módszereket sajátítanak el, illetve a megszerzett elméleti ismereteket a mindennapi életben is alkalmazni tudják. A szakmaiság mellett a nyelv- és az informatikai ismeretek elsajátítását is fontosnak tartják a magániskolában. A tanulók igényeinek megfelelően kollégiumi helyeket és kedvezményes diákétkeztetést biztosítanak.

Csíkszeredából és környékéről négy olyan fiatallal ismerkedtünk meg, akik jelenleg is az iskola diákjai. Mindannyian pozitív élményekről számoltak be. Mint mondják, a csíkszeredai középiskolai szakirányú oktatáshoz hasonlóan elméleti órákat is tartottak nekik Veszprémben, azonban a legizgalmasabb része az oktatásnak a külföldi, több hónapig tartó szakmai gyakorlat volt.

Ferencz Mónika, Karácsony Kinga, Dobos Lehel és Incze Gellért évfolyamtársak a SÉF-vendéglátóipari iskolában. Van közöttük olyan, akinek már volt ilyen irányú szakmai tapasztalata, és van olyan is, aki azelőtt még nem próbálkozott a szakács, illetve pincéri munkával.

– Tavaly tavasszal vettem részt egy előadáson, ahol az iskoláról tartottak bemutatót. Megragadta a figyelmemet, mert addig is ezzel foglalkoztam, és arra gondoltam, hogy miért ne próbálkozhatnék komolyabban vele. És persze jó pénzkereseti lehetőségnek is tartom megtanulni a szakmát, amivel máshol akár ezer eurónál is többet lehet keresni havonta – mesélt az elhatározásáról Dobos Lehel.

Karácsony Kinga azért is döntött SÉF-iskola mellett, mert ismerősei, akik korábban oda jártak, jó véleménnyel voltak a tanintézményről.

– Számomra a gyakorlat volt a lényeg, hiszen Németországban és Cipruson is lehetőségünk volt szállodai éttermekben dolgozni, és szakmai tapasztalatot szerezni – mondta Karácsony Kinga.

Ferencz Mónika sok tanfolyamon részt vett mielőtt beiratkozott a SÉF-iskolába, de nem teljesen tapasztalatlanul jelentkezett, ugyanis a pincérkedést is kipróbálta, de Veszprémben szakácsnak tanul. Incze Gellért a középiskolában turizmust végzett, és jó lehetőségnek tartotta, hogy a vendéglátássál kapcsolatos tudást összevonja meglévő ismereteivel.

A kétéves elméleti és gyakorlati képzésre interneten keresztül, az iskola honlapján lehet beiratkozni. A diákok elmondása szerint ingyenes szállást és kedvezményes étkeztetést biztosítanak.

Mind a négy diák kiemelte annak a fontosságát, hogy külföldön is tapasztalatot szerezhettek, Cipruson az angolnyelvtudásuk fejlődött, megismerték az ottani vendéglátási kultúrát, míg Németországban németnyelvtudásuk csiszolódott. Abban az országban pedig teljesen másként dolgoznak, mások az elvárások. A munkájukért természetesen fizetséget kaptak, amely tulajdonképpen az ösztöndíjuk volt.

A SÉF diákjai egybehangzóan állítják, hogy az iskola arra nyújt jó lehetőséget, hogy értékelhető tudást igazoló, nemzetközileg elismert diplomával könnyebben kapnak állást külföldi vendéglátó-ipari egységekben. Kérdésünkre elmondták, hogy a külföldi munka számukra átmeneti megoldást jelentene, és hosszú távú céljaik között a hazatérés, otthonteremtés szerepel, ehhez azonban pénzre van szükségük. Erdélyben hasonló képzéseket a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola szervez. (x)

Márk Boglárka

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások