Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem volt fennakadás

Nem volt fennakadás Kovászna megye

A folyamatos havazás ellenére semmilyen fennakadás nem volt a hétvégén a Kovászna megyei utakon. Közlekedni mindenütt lehetett, noha – némi késéssel – megérkezett a tél.

– Sehol nem kellett utat lezárni, szórtunk annyi csúszásgátlót, amennyi szükséges – mondta el megkeresésünkre Kovács Ödön. Kovászna megye menedzsere hozzátette: kevesebb sót és több homokot használnak, mint az ország­utakon, de ez utóbb megtérül. – Néhány ujjnyi hó hullott, nem volt fennakadás. Kevesebb sót teszünk a szóróanyagba, lehet, hogy valamivel később hat, de nem teszi tönkre két év alatt a nagyon sok helyen friss útburkolatot – magyarázta Kovács.

Elmondta: némi bonyodalommal jár a Maksa és Lécfalva közötti út, amelynek felújításához egy rekordok könyvébe illő hosszúságú licit után csak késő ősszel tudtak hozzákezdeni, és amelynek Maksa felőli alapját a hulladéklerakóba járó teherautók „ebben az időben nagyon hamar széttaposnák”. Ezt úgy próbálják elkerülni, hogy a szemétszállító autók nem Maksa, hanem Lécfalva felől járnak a lerakóba. Kovács Ödön szerint erre az intézkedésre csak addig van szükség, amíg a föld az első 3-4 napos, mínusz tíz fokos hidegben „rendesen megfagy”. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 19., 23:27
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Azért ha a Székelytamásfalvi Székelykapu beszélni tudna ,és a Zabolai rendőrség tenné a dolgát,akkor ezt a cikket meg cáfolnák ugye Sumi?