Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem utalhatnak pénzt?

Nem utalhatnak pénzt? Kovászna megye

Bár dolgoztak egy fél évet azon, hogy valamennyi pénzt juttassanak a megye sportklubjainak és sporttal foglalkozó szervezeteinek, most mindent lehet elölről kezdeni, ugyanis megváltozott a törvény – derült ki a megyei tanács tegnapi rendkívüli ülésén.

A tegnapi ülés napirendi pontjainak fele a sporttal volt kapcsolatos. Korábban ugyanis, amire elfogadták a sportpályázatokat, megjelent a sportfinanszírozási törvény. A csapatok pályáztak, a bizottság elbírálta a pályázatokat, megítélte az összegeket, de mire átutalták volna, már nem lehetett.

– Az összes, hosszú hetekig tartó procedúrát lefolytattuk, és szerdára kitűztük a tanácsülést, hogy elfogadjuk a vonatkozó határozatot. Kedden azonban megjelent a törvény, amely azt mondta, hogy ezt nem így kell, hanem amúgy, és ennek értelmében a minőségi sportot űző egyesületeknek, például a Sepsi OSK-nak, ebben a formában már nem utalhattunk pénzt. Azóta kidolgoztuk az új törvény szerint a szabályzatot, ma kijelöltük a bizottságot, s kezdünk mindent elölről – magyarázta Tamás Sándor.

A megyei tanács elnöke szerint „valószínű”, hogy hosszútávon jobb az új törvény, de rövidtávon „bekavar”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük