Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Nem térkép e táj”

„Nem térkép e táj” Kovászna megye

A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ebben az évben is helyismereti pályázatot hirdet iskoláknak, egynapos osztálykirándulások szervezésére október–november periódusban, a szülőföld jobb megismerése, a közösségek erősítése céljából. A projektet korábban a közösségi kártya-programból finanszírozták, idén a pályázati alapot a közvetlen adakozás során összegyűlt pénzösszeg képezi.

– Ebben az esztendőben úgy gondoltuk, hogy szintet lépünk, és a Civil licit során, a közvetlen adakozásból begyűlt összeget fordítjuk erre a célra. Ez a 10 ezer lej a korábbi alapnak az egyharmada, de jövőre talán nagyobb lesz a keret, amivel támogatni tudjuk ezeket a kirándulásokat, melyeknek egyik célja a gyökerekhez való ragaszkodás elősegítése – magyarázta Bereczki Kinga a HKA ügyvezetője.
A Nem térkép e táj! program alapja 10.000 lej, pályázatonként 500–1000 lejes támogatás igényelhető szervezési költségekre. Az űrlap az alapítvány honlapjáról letölthető, a pályázatok leadási határideje október 15., eredményhirdetés október 18-án várható. Az útitervet úgy kell összeállítani, hogy a földrajzi, történelmi és kulturális értékek, látványosságok megismerése – természeti ritkaságok, múzeum, emlékház és képtár – mellett, egy helyi vállalkozás megtekintése is szerepeljen benne. Ez lehet hagyományos mesterséget folytató műhely, mezőgazdasági vállalkozás, ipari egység vagy szolgáltató cég. Fontos, hogy helyi forrásokból, többségében helyi tőkével működő gazdasági egységek legyenek.
A HKA a kirándulás útiköltségét finanszírozza, a múzeumi, képtári és emlékházi belépőkre nem lehet támogatást igényelni, ezt a pályázónak önrész formájában kell felvállalnia.
(nk)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. október 12., 21:29
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Jó lenne ha az idén arra is figyelnének, hogy ne mindig ugyanazon személyek kapják meg a támogatást! Vannak akik minden évben kapnak, míg másokat „forráshiány” címen elutasítanak. Nem rosszindulatból, hanem tapasztalatból mondom. Az is rendben van, hogy a vendéglőket is segíteni szeretnék, de nem lenne jobb ha több pályázatot fogadnának el, kisebb összeggel mint hogy akár 1400 lejeket adni egyes osztályoknak, akik nemcsak a szállítást, hanem még egy ebédet is megengedhetnek maguknak belőle?! Vannak falusi iskolák, ahol kifizetni a szállítást is nagy megterhelés a szülőknek (azok a gyerekek a szerény szendvicset is szívesen elfogyasztják a kiránduláson!!). Szóval pártatlanság, objektív elbírálás legyen a fő szempont!

  • User
    Dátum: 2018. október 15., 7:22
    ÉRTÉKELÉS: 6

    A 3. évezredben személyesen kell leadni a pályázatokat, na ez nálam is kiütte a biztosítékot! A Sztgy i sulik pedig 1! nappal a falusi sulik előtt megkapták a tájékoztató emailt!😁

  • User
    Dátum: 2018. október 16., 8:52
    ÉRTÉKELÉS: 0

    Miért kell ilyen későn meghirdetni a pályázatot? Már iskolakezdéskor lenne elindítva, hosszabb időtartam alatt lehetne lebonyolítani.Azt tudják a HK A- nál, hogy milyen nehéz lesz autóbuszt találni mindenkinek? Busz még lenne, de sofőr nincs.Csak hétvégén lehet menni, és marad november végéig 5-6 hétvége.Kár, hogy ennek a nagyon jó kezdeményezésnek ennyi rossz oldala is van.Évek óta remélem, hogy változtatnak, de nem. Az Alapítvány hozzajárulásának minden évben örül sok pedagógus és diák, de sokan maradnak mindig csalódással, keserű szájízzel.