Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem panaszkodtak a diákok

A román dolgozattal kezdték a sort a végzősök, ma az anyanyelvi dolgozatot írják, szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgygyal folytatják az írásbeliket, majd pénteken a választott tantárgyból bizonyíthatják felkészültségüket.

Bajka Zsuzsa, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum romántanárnőjének véleménye szerint a tegnapi dolgozat feladataiból egy jó közepes jegyet simán meg lehetett írni. A humán tagozatosok verselemzés-tételét viszonylag nehezebbnek ítélte meg, de nekik több idejük volt ezt begyakorolni, fogalmazott a tanárnő, aki annak idején ehhez hasonló feladattípusokból érettségizett.

– A második pontnál, az érvelő szövegnél szokták csak a minimális követelményeket teljesíteni a diákok, hogy ne hibázzanak túl sokat, bár így előfordulhat, hogy a felületesség számít annak. A harmadik tétel, az esszé, viszont megtanulható, tegnap a reálosok még választhattak is, hogy Slavici vagy Rebreanu szereplőit jellemzik. Nem panaszkodtak a diákok, bevallásuk szerint mindegyik tételhez tudtak írni – tette hozzá Bajka Zsuzsa.

Kovászna megyében négy vizsgaközpont található, mindegyikhez egy-egy alárendelt egység is tartozik, így gyakorlatilag nyolc helyen vizsgáznak az érettségizők, a Baróti Szabó Dávid-líceum a Székely Mikónak, a Kőrösi Csoma Sándor a Mikes Kelemennek, a kézdivásárhelyi Apor Péter- és Gábor Áron-szakközépiskolák a Nagy Mózes-líceumnak vannak alárendelve, míg a bodzafordulói Mircea Eliade a Mihai Viteazul Kollégiumhoz van csatolva. Javítóközpont egy van a megyében, a Puskás Tivadar Líceumban, de lapzártánkig még nem lehetett tudni, hogy melyik megyének javítják itt a dolgozatait, illetve a háromszékiek dolgozatait hová viszik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük