Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Nem megy az inasképzés

Több munkabörzét is szervez a közeljövőben a munkaerő-foglalkoztatási hivatal, adta hírül Kelemen Tibor igazgató tegnap, a havi sajtótájékoztatón.

Ezzel a cégek kérésének próbál eleget tenni, most éppen a spotruházat-varró tevékenységét felújítani akaró, rétyi Torpi keres 10 varrómunkást, de az állásbörzén jelen lesz az RGT nadrággyár és a Valkes is. Elsősorban környékbelieket várnak tehát november 20-án a rétyi sportcsarnokba: Lécfalva, Barátos, Cófalva, Nagyborosnyó, Maksa, Szent­ivánlaborfalva, Uzon térségéből mintegy 200 állástalan van a hivatal nyilvántartásában, rájuk számítanak.

A Renier brassói gépgyártóipari cég megkeresésére Bölön, Bölönpatak, Árapatak környékieket várnak egy előválogatásra december 8-án.

A munkaügy ugyanakkor az inasképzésbe is beszervezne embereket, a kettő az egyben csomag (munka és képzés) jó lenne a munkavállalónak, a cégeknek is, ha a betanítás nem terhelné meg őket. Bukarest legalább 5 jelölt felkutatását kéri számon a hivataltól, de ennyit sem lehet egy településen találni. Oktatási szolgáltatással kevesen foglalkoznak, öt embernek túl drága lenne a tanfolyam, azok költségei 14 főre vannak optimalizálva – részletezte az akadályokat Kelemen Tibor. Kivételként az Alex céget említette, amelyik sok hátrányos helyzetűt, főleg romákat és süketnémákat alkalmaz, taníttatásukat is felvállalja. Székelyszáldobosról viszont nem tudnak bejutni Barótra iskolába, holott az ottani nagyszámú roma közösségből elméletben lehetne képezni építőipari dolgozókat. Nyitott alkalmazó, dolgozni akaró ember és képző egy helyen kell legyen ahhoz, hogy az inasképzést gyakorlatba lehessen ültetni – Kovászna megyében nem megy.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük