RMDSZ-es és MPP-s tisztségviselők a szombati, kézdivásárhelyi szimpátiatüntetésen. „Jó ügyet kell szolgálni”

Tamás Sándor megyetanácselnököt, az RMDSZ háromszéki szervezetének elnökét a kézdivásárhelyi ún. „terrorperben” hozott ítélet kapcsán kérdeztük. Úgy véli, az országban egy láthatatlan erő közösségünk megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.

– A közösségi hálón is jelezte, szíve szerint ott lett volna a szombati tüntetésen. Miért tartja ezt fontosnak?
– Nem tartózkodom az országban, ezért nem lehettem jelen Kézdivásárhely főterén a Beke István és Szőcs Zoltán barátai által szervezett tüntetésen. Egyébként ott lettem volna, mert felháborítónak tartom, hogy a két elítélt elleni vádpontok büntetőjogi besorolását úgy változtatta meg a másodfokú bíróság, hogy nem rendelkezett új bizonyítékokkal.
– Egyetért azzal, hogy méltánytalanul súlyos ítélet született?
– Hogy volt, hogy nem volt, azt nem tudom, de tény, hogy ez a két ember nem terrorista. Bombát nem robbantottak, nem is készítettek. Nem is lett volna rá megfelelő eszközük. Ilyen szempontból méltánytalan és aránytalan a kiszabott ítélet. Azt tudjuk, hogy manapság nem lehet még viccelődni sem „robbantással”, de egy korrekt bíróságnak éppen az a feladata, hogy mérlegelje az elkövetett tett (ebben az esetben az el sem követett tett) és a büntetés arányát. Gondoljon bele: még egy pofon sem csattant el, és 5–5 év börtönbüntetést kaptak!
– Mit gondol, az ún. „független igazságszolgáltatás” hozta ezt az ítéletet?
– Évek óta látjuk és mondjuk, hogy ebben az országban egy láthatatlan erő közösségünk megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást. Ne feledjük, hogy a hírhedt Agache-ügy is hasonló volt. Találomra kiragadtak a tüntető tömegből 5–6 embert, akiket meghurcoltak. 1990-ben Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben pogromokat, majd utána koncepciós pereket szerveztek. Nekünk pedig azt üzenték, hogy jobb lesz félni. El is indult egy nagyfokú kivándorlás akkor. Ez volt a célja a láthatatlan hatalomnak. 2011-ben a népszámlálás után aztán kiderült, hogy Hargita és Kovászna megyében megfordult egy százéves trend, vagyis: a románok nagyobb arányban fogynak, mint a magyarok. Ekkor indítottak el egy másik típusú alattomos játékot: megpróbálták „lefejezni” a bátor polgármestereket. Egy év alatt nagy csinnadrattával, „fekete kocsival” elvitték Mezei Jánost (Gyergyószentmiklós), Ráduly Róbertet (Csíkszereda), Antal Árpádot (Sepsiszentgyörgy). Azóta elfogytak a vádpontok, mert ártatlanok. Antal Árpád esetében több mint két éve még vádat sem tudnak emelni, mert nincs amiért. Ez mi az, ha nem koncepciós eljárás? Látva, hogy a történelem nem egy lezárt folyamat, most – a centenárium évében – példát akarnak statuálni, nehogy valaki Székelyföld autonómiájára merjen gondolni.
– Mit lehet most tenni?
– Nem csüggedni, összefogni! Az biztos, hogy a két fiatalember életét tönkretették, de ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk félni. Az elmúlt ezer esztendőben hányan és hányszor akarták a vesztünket? Hol vannak ma már a törökök, tatárok, kozákok, osztrákok, oroszok, a Maniu-gárdisták? Mi még mindig itt vagyunk! Jó ügyet kell szolgálni, és vigyázzunk egymásra, még akkor is, amikor nem értünk mindenben egyet.
– És konkrétan mi a teendő a két fiatal ügyében?
– Minden demokratikus eszközt ki kell használni, amellyel Beke István és Szőcs Zoltán az igazukat tudják bizonyítani, beleértve azt is, hogy a Strasbourgi Emberjogi Bírósághoz fordulnak. Az ítélet indoklásának kézhezvétele után azonnal rendkívüli jogorvoslatot kell kérni, és egyidejűleg Klaus Johannis államelnökhöz elnöki kegyelemért kell folyamodni. Erre van példa, annak idején, Héjja Dezső esetében – közbenjárásunkra – Ion Iliescu államelnök kegyelmet gyakorolt. <<

Névtelen hozzászólások:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Facebook hozzászólások:
  • User
    Dátum: 2018. július 9., 10:37
    ÉRTÉKELÉS: 20

    Ez az ügy ,nem mai keletű,Eddig hallgattak,kussóltak mint szar a fűben,most amikor végleges ítélet született,megjelentek,mert tudják,hogy nem sok tennivaló maradt.Eddig hol voltak a politikusaink,akik a parlament padjait koptatják,vagy udmr-s,mpp-s színekben díszlegnek?Most hirtelen megjelenik egy fotó róluk az újságban,hogy micsoda lelkiismeretesek.Ez megint csak politikai tőke kovácsolása,udmr-s,mpp-módra.Érzik,hogy süllyed a hajó,most kapaszkodnak mindenbe.Mi van?Eddig nem tudták,hogy ezek az emberek ártatlanok?Szégyenteljes banda.

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 12:22
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Udemeráj felébredtetek??? Már késő ,nem hiszünk a mesében.Rég meghalt Andersen.A becses polgármester nem merte oda vinni az orcáját.Miért?????? Közeleg az ítélet napja!!

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 14:01
    ÉRTÉKELÉS: 13

    Bedo Ur nagyon jol tudja hogy VEGLEGES ITELET UTAN HIABA UGATUNK- EZIDAIG KELLET VOLNA KIALLNI NEM MOST AMIKOR MAR ANNYI-EZ OLYAN MINT AZ ESSO UTAN A KOPONYEG -BEDO UR- ANNAK IDEJEN AMIKOR ELKEZDODOTT A BULI AKKOR KELLET VOLNA KIALLJON A HIRES ERDEKKEPVISELETUNK , CSAK SAJNOS AZ AZ IGAZSAG HOGY NEKUNK ERDELYIEKNEK NINCSEN ERDEKKEPVISELETUNK CSAK AKKOR AMIKOR SZAVAZNI KELL !!!

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 14:54
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Borsoszem bohócot Konstancarol direktMadagaszkaron landolt… Példát kellett volna venni, nem hinni a bizanci-torok – fanariota posztkommunista igazságoszolgaltatasban!

  • User
    Dátum: 2018. július 9., 16:35
    ÉRTÉKELÉS: 13

    “Hogy volt , hogy nem volt azt nem tudom” Ez a kijelentes sok mindent elarul. Nem tudhatta , mert nem is erdkelte , hisz nem kozuluk valok. Antal Arpad , Horvath Anna …stb…stb eseteben egeszen mas a helyzet.Ilyenkor rogton reagaltak. Nehogy mar azt higgyek ,hogy az elmult evek alatt nyujtott “teljesitmenyuket”szavazasig elfelejtjuk!!!!!!!!

  • User
    Dátum: 2018. július 10., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Ebben igaza van Bodo urnak,valoban most ossze kell fogni ezert minel tobben legyetek a csutortoki megmozdulason.Mas varosokbol buszokkal jonnek en szegyellnem magam,hogy Kezdivasarhely-i letemre ne legyek ott! Tokes Laszlo is ott lessz! Kezdivasarhelyiek ne legyetek ilyen felosek vagy talan ilyen nemtorodomek mert most valoban arrol van szo,hogy a magyarsagot megfelemlitsek,elhallgattassak.Ha nem fogunk ossze,akkor ez sikerulni is fog nekuk.Most egyelore hajlando vagyok az erdo es a medvek ugyet felretenni de ez nem azt jelenti,hogy ezeket az ugyeket el is feledjuk az RMDSZ-nek.Mindenkit arra kerek ,hogy ne feljen es csutortokon 18 orakor legyen ott Kezdivasarhely foteren! Szabadsagot a martiroknak!

Ajánló

Kisebbségi nyár

Nyilván kell egy kis lazítás, napon nyújtózkodás még az erdélyi magyarok Bukarestbe delegált parlamenti képviseletének is. Nem lehet az év minden egyes napján – a légkondizott felsőházban vagy az alsóban – teljes nehézfegyverzetben, súlyos mappatömbökkel felvértezve állandó jelleggel a nemzeti megmaradásért küzdeni. Főleg úgy nem, hogy a román kollégáknak is véges a tűrőképességük, na meg […]

Kilenc tetemre akadtak

Múlt héten jelezték a Kovászna megyei környezetvédelmi hivatalnak, hogy Lisznyópatakon feltehetőleg farkasok támadtak juhokra, és 25 állatot szétmarcangoltak. A helyszínen egyelőre nem igazolódott a lejelentett kár nagysága.

Harc az állásokért

Közzétette az oktatási minisztérium a címzetes és helyettes tanári állásokra kiírt versenyvizsgák előzetes eredményeit. (Viszonylagosan) jól teljesítettek a Kovászna megyei pályázók.

Egyszerű, hatásos lazítás

Nagyon sok ember összefogásával és munkájával, a MOL Romania Közösségért Alapítványának finanszírozásával látványos eredményeket sikerült elérni a szentgyörgyi speciális óvoda és iskola halmozott fogyatékkal élő gyermekeinél. Elindítói lezárták és kiértékelték A zene, ami belőlünk fakad élményterápiás programot.

Röviden

Itt szemétnek helye nincs! Hétfőn a Megyei Természetvédelmi és Hegyimentő Központ munkatársai a Rétyi Nyír természetvédelmi területéről több mint 1 köbméter hulladékot szedtek össze, és vittek a Rétyi Polgármesteri Hivatal szeméttárolóiba. A leginkább PET-palackokból álló szemét nagy részét a Feketeügy legutóbbi áradása során hozta és hagyta hátra a gát mentén. << Heti sürgősségek A megyei […]

Árvízi bajok a mezőn

Mintegy 850 hektárnyi területen tett kárt az árvíz, ami sokkal kevesebb, mint amennyire „első ijedtségünkben” számítottunk – mondta el Könczei Csaba. A Kovászna megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője mindent összevetve úgy véli: „aránylag jól megúsztuk” az elmúlt néhány hét erősen csapadékos időszakát.

Egy fehér, egy fekete

Tegnapi lapszámunkban dicsértük meg a kézdivásárhelyi önkormányzatot, hogy figyelve a periférián levő területekre is, kaszálják a város végén levő területeket. Most megrovásban részesítjük őket: a volt IFET területén levő ipari park úgy néz ki, mint a dzsungel, felvette a gyom.

Reneszánsz világ Miklósváron

Hétfőn Reneszánsz kastélynapok vették kezdetüket a miklósvári Kálnoky-kastélynál. A szervezők a rendezvénnyel az idei Mátyás király emlékév előtt tisztelegnek közművelődési, irodalmi és művészeti programokkal, kiállításokkal.

Hitelesítik az aláírásokat

254 871 MSPI – európai kisebbségvédelmi kezdeményezés-aláírást hitelesített a román belügyminisztérium az áprilisban leadott több mint háromszázezerből. A döntéssel bizonyossá vált: meglesz az egy millió aláírás, amit a kezdeményezők a FUEN-nel közösen az Európai Bizottság asztalára letehetnek.

Az erkölcsi győztes

Franciaország 4–2 arányú győzelmével ért véget az Oroszországban lezajlott labdarúgó világbajnokság. Erkölcsi szempontból azonban vitathatatlanul a horvát válogatott kerekedett felül, labdakezelésből, emberi tartásból, szerénységből és küzdeni tudásból egyaránt jelesre vizsgázván. Ugyanakkor a stadionokban jelen lévő, illetve a képernyők előtt szurkoló honfitársaik magatartása azonos volt a játékosokéval, így az elismerés a nemzet egészét illeti. Meggyőződésem szerint […]

Kukaosztás

A Gosp-Com Kft. értesíti a kézdivásárhelyi magánlakások tulajdonosait, hogy július 19-én, csütörtökön 32–50-es Udvarterekben osztják a 120 literes konténereket. Bővebb információ a 0267.361.060-as telefonszámon vagy a cég székhelyén.

Talán a jövő kedvezőbb lesz

Ha erőltetjük, akkor mégiscsak megejthető az összehasonlítás, de eredménye lehangoló. Nem kedvez az időjárás, de még minden megváltozhat – reménykednek a strand üzemeltetői Sepsiszentgyörgyön.

Csiga, poloska károsít

Sok eső esett a napokban, örvendenek a gombászok, kevésbé a kiskerttulajdonosok a sok csigának, mely ilyenkor éli világát. Ráadásul a spanyolcsiga mellett egyéb új és invazív kártevők is megjelentek az utóbbi években a kertekben, ezekről is kérdeztük a szakembert, hathatós segítséget remélve. A Sapientia kertészmérnöki tanszékének tanársegédjét, Szabó Károly-Attilát faggattuk a védekezés, ellentámadás lehetőségeiről.

Röviden

Haladék adóbevallásra Még további két hét áll rendelkezésükre azoknak a természetes személyeknek, akiknek tavaly a munkaszerződésükben szereplő jövedelmük vagy nyugdíjuk mellett egyéb forrásból származó bevételük is volt, hogy leadják az egységes adóbevallási űrlapot. A kormány az egységes adóbevallások leadásának határidejét július 31-ig hosszabbította meg, tudatta közleményben a közpénzügyi igazgatóság. A határidő kitolását azzal indokolják, hogy […]

Sohasem lesz rend?

A sepsiszentgyörgyi fizetéses parkolók esetében egyre ritkábbak a kihágások, ám a járdán parkolás továbbra is fejtörést okoz az egyenruhásoknak: a helyi rendőrség napi rendszerességgel oszt ki bírságokat.