Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Negyedik civil licit

Negyedik civil licit Kovászna megye

Múlt csütörtök délután a Háromszék együttes táncstúdiójában maroknyi elszánt adakozó gyűlt össze, hogy a közösségnek hasznos kezdeményezéseknek, programoknak megteremtse az anyagi hátteret, és addig nem mentek el a helyszínről, míg ezt a célt nem teljesítették. Az adakozáshoz Tőkés Zsolt és néptáncos tanítványainak rövid hangulatteremtő produkciója teremtett kedvet a Háromszéki Közösségi Alapítvány által szervezett negyedik Civil liciten.
Ha eddig a HKA a megyében tevékenykedő civil szervezetek által benyújtott programok közül válogatott ki hármat, és arra licitáltak a támogatók adományaikkal, ezúttal a saját programok közül választottak ki három különböző jellegűt.
– Mindenki tehetsége szerint segít. Vannak, akik szívesen adnak, mert van mit, de nincs idejük tenni. És vannak, akik tennének, de nincs meg az, ami az előbbi csoportnak megvan. A kétféle ember életerős közösséget tud teremteni – mondta bevezetőként az alapítvány elnöke, Fleckhammer Ottó vállalkozó.
Bereczki Kinga, a HKA igazgatójának felhívására egy előző licit támogatottjának édesanyja szólalt fel, aki elmondta, néhány éve az alapítvány által nyújtott ösztöndíj jelentette nekik a mentőövet: abból fiának a matematika különórákat fizették, és azoknak köszönhetően Vlad Constantin évfolyamelsőként elvégezte az egyetemet, most Bonnban mesterizik matematikaszakon.
A Grubisics Levente levezényelte licit keretében három kijelölt személy mutatta be a programokat. Pénzes Szabolcs tanár több honismereti kirándulást szervezett már a Nem térkép e táj! programban, tapasztalata szerint azok erősítik a diákok szülőföldhöz kötődését, itthonmaradásuk reményét, miközben megtapasztalják az itthoni boldogulás mintáit is. A szervezők 6000 lejt jelöltek meg összegyűjtendő célösszegként (1 busznyi, kb. 50 gyermek útja kb. 1000 lej).
A tehetséges diákok támogatására 5000 lejt szándékozott gyűjteni a HKA, ebből a jelenleg hat támogatásra érdemes diákból kettő-háromnak tudnának segíteni (de más úton is keresik a forrásokat), előkészítőstől a végzősig. Ki népdaléneklésben, ki zongorázásban kiemelkedő, de nyelvvizsgára, egyetemi bentlakásra, ingázás költségeinek térítésére is szükség lenne – mondta Rózsa Annamária, a tehetséggondozó program koordinátora.
Végül Cseh Réka fiatal dizájner vázolta a harmadik elképzelést, mely szerint lakossági javaslatra hangulatos kis közösségi tereket alakítanának ki, a pénzt köztéri bútorzatra, növényekre, esetleg graffitikre, szürke falak megszépítésére fordítanák, mint tették azt Kovásznán, a Kádár László Képtár udvarán vagy egy szentgyörgyi sportpályán. Erre a programra 4000 lej volt a tervezett büdzsé.
Rövid idő alatt, két körben 15.500 lej gyűlt össze a jelenlévők felajánlásai nyomán: az első két programban még 1000 lejjel több is gyűlt a tervezettnél, a harmadiknál kis híja van (2500 lett). A szabályzat szerint a legtöbbet felajánló személy vagy cég lesz a program fő mecénása, így a kirándulások esetében Szőke Barna, a Horváth Service tulajdonosa, a tehetséges diákoknak Berszány Tibor (Bertis kft.), a Graffiti programnak pedig Fleckhammer Ottó.
A licitet hangulatos borozgatás zárta, melyen a Kékfrankos borház három illatos, minőségi bora koronázta meg a jó szándékot. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük