Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Négy utcában dolgoznak

Zajlanak Sepsiszentgyörgyön a közúti infrastruktúra korszerűsítési munkálatai, de két útszakasz befejezésével még kivárnak, mivel az önkormányzat vezetősége abban reménykedik, hogy sikerül kormányforrásokat lehívni a költségek fedezésére.

Antal Árpád polgármester elmondta, a Testvériség sétány és a Gyöngyvirág utca esetében gyakorlatilag már elő van készítve aszfaltozásra az úttest, de az, hogy mikor fognak neki az útburkolat elhelyezésének, attól függ, hogy egy szerződést mikor kapnak meg Bukarestből. „Mindkét munkálatot egy olyan programon keresztül próbáljuk elvégezni, amit kormányzati pénzből társfinanszíroznak. Ha nem kapjuk meg a szerződést, akkor is be tudjuk indítani, de akkor a saját pénzünkből kell teljes mértékben fedeznünk ezeket a költségeket”, magyarázta a városvezető, aki szerint ez hamarosan meg fog történni – mindkét utca esetében.

A Váradi József utcában jelenleg már csak a közművek alkalmazottai dolgoznak, és amint befejezik, átadhatják a telepet az építő cégnek. Ami pedig a Kós Károly utcát illeti, ott alapozási munkák folynak. „Sajnos, lassabban, mint a Gyöngyvirág utcában. Sokkal több a vezeték, és annak ellenére, hogy ott is már kicseréltettük a gáz- és vízvezetéket, vannak viták az építő cég és a gázszolgáltató vállalat között”, mondta Antal. A vita arról szól, hogy lehet-e nem gépi erővel dolgozni a gázvezetékek fölött úgy, hogy hosszú távon a garanciális feltételeket tudja teljesíteni a cég. „Remélem, sikerült ezt megoldani, és akkor ott is felgyorsulnak a munkálatok”, fűzte hozzá Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. április 25., 10:05
    ÉRTÉKELÉS: 5

    „Sajnos,lassabban”.Nem hogy lassabban hanem egyáltalán senki nem dolgozott a tegnap hétfő fejébe ápr.24-én. Valószinü,hogy a munkásoknak susztervasárnap vólt pedig az időre nem lehetett rá fogni,mert az eső nem esett és még csak harminc fok meleg sem vólt,hogy a munkától izzadjanak.