Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Mikó-ügy: A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletére vár a református egyház

Mikó-ügy: A legfelsőbb bíróság jogerős ítéletére vár a református egyház Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának elutasítása ellen indított polgári peres eljárás fellebbviteli szakaszát tárgyalta pénteken a román legfelsőbb bíróság, amely utána várhatóan meghozza jogerős ítéletet – tájékoztatta az MTI-t Ballai Zoltán gazdasági tanácsos, aki az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) képviseletében vett részt a tárgyaláson.

A román állam korábban már visszaszolgáltatta az egyháznak az 1947-ben államosított épületegyüttest, de az első restitúciós eljárást a ploiesti-i táblabíróság 2014-ben jogerősen szabálytalannak minősítette, és felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a restitúciós bizottság volt tagjait. Az akkori döntés nem tisztázta, hogy kié az ingatlan, mivel azonban megsemmisítette a visszaszolgáltatás jogalapját, az egyháznak elölről kellett kezdenie a restitúciós eljárást.

A székelyföldi iskolaépület ügye 2016-ban ismét a restitúciós bizottság elé került, a megújult összetételű testület tagjainak többsége azonban nem vállalta egy olyan restitúciós döntés megismétlését, amiért a korábbi bizottsági tagokat börtönbüntetéssel sújtották. Az egyház polgári pert indított az épületért, első fokon pedig 2016 decemberében a brassói ítélőtábla elutasította keresetét.

A tanácsos szerint az EREK most a legfelsőbb bíróságtól vár jogorvoslatot, a tárgyaláson pedig bizonyítékokkal cáfolták, hogy a Székely Mikó kollégiumot az egyház már 1870-ben átadta volna az akkori polgári hatóságnak, illetve a telekkönyvi bejegyzés jelentését tisztázva érveltek az egyház tulajdonjoga mellett.

Ballai Zoltán rámutatott: az államosítási rendeletből egyértelműen kiderül, hogy 1947-ben a református egyháztól vették el az iskolát, és az EREK szerint nem vitás, hogy az egyháznak kellene visszaszolgáltatni. A tárgyaláson azt is felidézték, hogy a legfelsőbb bíróság egy ugyanilyen ügyben az egyház javára döntött, amikor – ugyanilyen telekkönyvi bejegyzés és ugyanazon államosítási dekrétum alapján – elrendelte a nagyenyedi kollégium visszaszolgáltatását.

A tanácsos hangsúlyozta: rendkívül fontos, precedens értékű ügyről van szó.

„Nagyon sok tanári lakásnak az ügye, a régi kollégiumi doméniumoknak (birtokok) az ügye, mind ettől a pertől függ. Az elmúlt néhány évben teljesen leállt a restitúció. A restitúciós bizottság mindent elutasít, az elutasítások ellen indított perekben pedig egymást érik halasztások” – részletezte Ballai Zoltán, aki szerint az egyik bíró meg is mondta, hogy kivár, amíg a Mikó kollégium ügyében döntés nem születik.

A tanácsos szerint az érdemi tárgyalás után a legfelsőbb bíróság várhatóan internetes oldalán fogja közzétenni a következő napokban döntését.

A pénteki tárgyalás előtt kiadott közleményében az EREK úgy értékelte: ahogy Románia megvalósította alapvető politikai céljait, a NATO- és az európai uniós csatlakozást, és enyhült a restitúció jogállami rendezését megkövetelő külső nyomás, Romániában leállt, sőt ellentétébe fordult a restitúció folyamata, a restitúciós bizottság és az igazságszolgáltatás pedig jogi szempontok elemzése helyett csak arra keres mesterséges érveket, hogy a visszaszolgáltatást megtagadja.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük