Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Meztelenül az utcán

Meztelenül az utcán Kovászna megye

A 2017-es év végén egy sepsiszentgyörgyi tömbház garzonlakásából két cicát mentettek meg az illetékesek, miután ezeket „ottfelejtette” gazdájuk, és napokon át nyávogtak éhségükben. Az eset kapcsán nyilatkozó helyi rendőrség vezetője a médiának elmondta, hogy viselkedészavarai miatt ismerik a felelőtlen gazdát.

Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre kifejtette, az említett nő többször is felhívta magára a figyelmet furcsa viselkedésével, közterületen, konkrétan a központi zöldségpiacon napokig ordibált a járókelőkkel oktalanul.

– Nem vagyunk pszichiáterek, nem bocsátkozhatunk kórmegállapításba, de egyeseken szabad szemmel látszik, ha segítségre szorulnak. Mivel kollegáink többször is igazoltatják azokat a polgárokat, akik a normálistól eltérően nyilvánulnak meg a közterületen, ezért lassanként megismerjük a város furcsább személyeit. Szerencsére nincsenek sokan, 3–4 ilyen egyénről tudunk, akik derült égből villámcsapásként elkezdenek ordibálni, általában magukkal vitatkoznak az utcán, de van olyan nő is, aki meztelenül szokott rohangálni. Persze vannak periódusok, amikor egy időre eltűnnek, és utólag jut tudomásunkra, hogy hozzátartozóik, a rokonok, gyámok kezelésre vitték be – részletezte érdeklődésünkre Hadnagy.

Elmondása szerint ezek a személyek nem közveszélyesek, eddig senkit nem bántalmaztak: „legtöbbször saját magukkal van gondjuk”.

Egyesekről gondoskodnak hozzátartozóik, de akadnak olyanok is, akiknek rendezetlen a helyzete, és az ide vágó, az erőszakos beutalásra vonatkozó törvények nagyon szigorúak, így nem lehet őket „csak úgy behurcolni az utcáról a pszichiátriára”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások