Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Merre tart a bevándorlás Európában? (táblázattal)

Merre tart a bevándorlás Európában? (táblázattal) Kovászna megye

Az Európai Unió továbbra sem képes megoldani a tömeges bevándorlás problémáját. Amint megbukott Olaszországban a bevándorlás felett szemet hunyó baloldali pártkoalíció, annak hálátlan szerepét egy, a néppárti Rajoy kormányfő bukását követően létrejött spanyolországi balos kabinet veszi át.

 

Röviddel azután, hogy az új olasz kormány lezárta a Földközi-tenger líbiai és olasz partjait összekötő útvonalat az Afrikából táplálkozó tömeges és szervezett bevándorlás előtt, az embercsempészek máris új nyomvonalat találtak. Kissé nyugatabbra, az új spanyol kormányfő, Pedro Sánchez a napokban kért és kapott is az Európai Bizottságtól 3 millió eurós gyorssegélyt. De ez csak egy kis része a 30 milliárd euróra rugó keretnek, mit az országára rászakadt migrációs helyzet kezelésére kaphatnak az Unió büdzséjéből. 

 

Az Európai Bizottság regnáló elnöke, Jean-Claude Junker minap már beígérte, Brüsszel egész nyáron át kész folyósítani a pénzügyi segítséget.

 

A spanyol jobboldal hangos tiltakozása mellett, július végéig idén 20 ezer bevándorló érkezett a Gibraltári-szoroson át. Csak az elmúlt héten 1500-an vették sikeresen a tengeri akadályt. Beszámolók szerint fejenként 2000 eurót fizettek a fuvarozóknak. A Politico hírportálon megjelent cikk az Európára nehezedő bevándorlást a Frontex (Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség) adataival szemlélteti. A számszerűsített adatsorból szépen kidomborul a posztmodern népvándorlás kórrajza.

A migráció volumene bár csökkent, de a jelenség koránt sem állt le.

 

A migráció fő útvonala az Európai Unió keleti részéről a nyugatira vándorol. Míg korábban a háború sújtotta Közel-Keletről érkeztek, újabban Nyugat-Afrikából áramlanak a tömegek.

Jelmagyarázat, az útvonalakon érkezők arányai szerint:
kék – nyugat afrikai; szürke – közép mediterrán; sötétszürke – Albánia; halványpiros – kelet mediterrán; sötét piros – Görögország

A legtöbb EU-n kívül született állampolgár Junker szülőhazájában -Luxemburgban (legfelül), míg a legkevesebb Lengyelországban tartózkodik.

Jelmagyarázat: sötétkék – Eu-n belülről érkezett; világos kék – Eu-n kívülről; szürke – bennszülött.

De az is kiderül az EU barometer adatsorából, hogy az Európai Unió lakossága jóval felbecsüli az országában tartózkodó külföldiek arányát. A különbség néhol a valós érték tízszerese. Íme.

Jelmagyarázat: piros – becsült; kék – valós.

(címkép: spiegel)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 3., 23:22
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Rajoy kormánya egy korrupciós ügyből kikerekedett bizalmatlansági indítványon taknyolt el, a jelenlegi madridi kormány nemhogy a lakosság támogatását – a demokratikus legitimitást, de még a parlamenti többséget is nélkülözi. Brüsszel kegyelme és alamizsnája tartja őket helyzetben.

    A néppárti politikusoknak pedig el kell gondolkodniuk, mennyire őszinte szövetségesük az európai néppártból érkező bizottsági elnök, az alkoholista Junker, ha seperc alatt kihúzza a szőnyeget alóluk, átdobva a kormánykereket a baloldalnak.

    A lecke fel van adva.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 4., 8:16
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Romania nem kell aggodjon, amint ezt a tablazatok is mutatjak,ide nem jonnek migransok,ide csak a pestis jon! Innen minden ep eszu es fizikailag ep ember menekul.Rolunk is lehetett volna egy ilyen tablazatot bemutatni,hogy 1990-tol hanyan emigraltak,menekultek innen el,koszonhetoleg azoknak a partoknak melyek 1990-tol mostanaig 2018-ig folvaltva vezettek ezt az orszagot. Es a fiatalok elhalalozasarol is lehetne kesziteni ugyanilyen tablazatot 1990 elott es 1990-2018 kozott.Nagyon sokan elborzadnanak e tablazatokat latva.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 5., 16:39
    ÉRTÉKELÉS: 22

    Neked meg a „nakadat” kene ugy szekelyesen megsimogatni ,hogy fejezd vegre be a masok mocskolasat es huzz mar el innen az „auxilarosok”kozul! Egyaltalan mit keresel itt a „hatramaradottak” foldjen?

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 5., 21:21
    ÉRTÉKELÉS: -3

    Legalabb ketmillio migranst kene idekuldjenek.Veluk hamarabb lehetne forradalmat csinalni az orszagunkat kirablo bolsevik barok ellen mint a balf.sz romanokkal es szekelyekkel!

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 6., 12:42
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Nem értem miért engedi a Hírmondó azt az egyént aki a 16.31- kori bejegyzést írta sértegetni a magyarságot vagy a székelységet.Jó volna már kitiltani az oldalról.