Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Méltóságteljes ünnep Kovásznán

Méltóságteljes ünnep Kovásznán Kovászna megye

Orbaiszék városában nagyon szép számban, idősek és fiatalok együtt ünnepelték a 1848-as szabadságharc 169. évfordulóját.

A felvonulók, élükön a Kovásznai Ifjúsági Fúvószenekarral, nyomukban az orbaiszéki lovasokkal, szekeresekkel, illetve az önkormányzat vezetőségével és iskolásokkal masíroztak a város központjába. Útjuk során a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, kezükben magyar zászlókkal sorfalat álltak. A felvonulás méltóságteljesen zajlott, épp az egyik zabolai hintó fogata makacsolta meg magát, de szerencsére a többszöri unszolás után a paripák elindultak. A színpadon a rendezvényt szervező kovásznai RMDSZ nevében Butyka Gyula köszöntötte a szép számban egybegyűlteket. Gyerő József polgármester beszédében az itthonmaradásra és a szülőföldünkbe vetett hit fontosságára hívta fel a figyelmet.

Benkő Erika RMDSZ-es képviselő nem tudott jelen lenni az ünnepségen, ezért üzenetét tolmácsoltak. Benkő felhívta a figyelmet, hogy miközben Európában a kisebbségnek jogai vannak, gyakran másodrendű polgárként kezelnek minket Romániában. „Az egyforma jogok minket is megilletnek” – hangsúlyozta.

Ifj. Balogh Zoltán tanuló, a diákszónoklat verseny győztese a fiatalok kötelességvállalását ecsetelte, kiemelve, hogy a mai ifjúságnak le kell vennie a terhet az idősek válláról. Az egybegyűltekhez Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője intézett bátorító szavakat. Igét hirdetett Balogh Zoltán református lelkipásztor és Péter Arthur plébános. Közreműködött a Hozsánna kamarakórus, a Pastorala kamarakórus és a Református Férfidalárda, népdalt énekelt Moldovai Dóra diák. Az ünnepség a református templomkertben koszorúzással és a himnuszok eléneklésével zárult.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük