Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Megélhetést jelent

Megélhetést jelent Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola 120 sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi középiskolás diáknak szervezett mesterség-bemutatót június 13-án, kedden, partnerségben a csernátoni Haszmann Pál Múzeummal, ez utóbbi műhelyeiben és udvarában.

A program célja azoknak a hagyományos népi mesterségeknek a bemutatása volt, amelyeket a népfőiskola mesteremberei, szakemberei oktatnak. A fiataloknak a Művészeti és Népiskola igazgatója, Gáj Nándor tartott ismertetőt az iskolában zajló képzésekről, Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus pedig a hagyományos népi mesterségekről, azok fontosságáról mesélt.
A fiatalok megismerkedhettek a szövéssel, kádársággal, bútorfestéssel és fafaragással, ugyanakkor népi mesterségeket bemutató dokumentumfilmeket néztek meg, és megtekinthették a Kovászna Megyei Művelődési Központ által készített, népi mesterségeket ismertető kiállítást is.

A Művészeti és Népiskola egyik legfontosabb feladatának tekinti a szakképzést, valamint a régi mesterségek: a kádárság, a népi kovácsolás, a fafaragás és a népi bútor­asztalosság oktatását. Mind a négyet kiváló mesterek oktatják, akik kiemelkedő teljesítménnyel rendelkeznek saját szakmájukban: a kádár szakmát a haralyi Szőke Tibor Barna, a fafaragást a csernátoni Haszmann László, a népi bútor­asztalosságot Bagoly Zoltán, a kovács szakmát az olaszteleki, népi iparművész címmel kitüntetett Nagy György tanítja.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük