Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még örülhetnek a tanárok

Még örülhetnek a tanárok Kovászna megye

Megkapták a március 1-től beígért 20%-os béremelést a pedagógusok, egy bűncselekmény árán: az államot megillető járulékokat nem, vagy csak részlegesen fizették be az iskolák.

Kezdő, 3 éven aluli régiséggel rendelkező tanár mintegy 300 lejjel, a ranglétra csúcsán levő, 40 éves régiséggel és minden elérhető fokozattal rendelkező 900 lejjel vitt többet haza. Csakhogy a béralapot kezelő tanfelügyelőség 2 millió lejjel tartozik az államnak. Huszonöt megye van az országban, ahol az áprilisi büdzsé nem fedi a szükségleteket, legtöbb közülük erdélyi, ahol a magyar osztályok kis létszáma és a fejkvóta alapú finanszírozás miatt nem elég a pénz – mondta Nagy Gábor, a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének helyi képviselője.

– Az elmúlt években a szükségesnél 17–18%-kal kisebb összegből gazdálkodhatott a megyei tanügy – tájékoztatott Kiss Imre főtanfelügyelő. Hiába számolták bele az év elején a fizetési keretösszegbe az emelést, ha az már eleve kevés volt. Ebben a hónapban csak 91,8%-át kapták meg a tanügyi intézmények az igényelt béralapnak. Vannak olyan iskolák, ahol a márciusi, megemelt fizetésekből csak annyit adtak ki, amennyire fedezni tudták az állam felé a tartozásokat, de olyanok is, ahol jócskán elmaradtak ezekkel a járulékokkal. Április 25-ig viszont ezeket rendezni kell, minisztériumi jóváhagyással az áprilisi béralapot ki lehet egészíteni a május–júniusi költségvetésből, amelyik szintén foghíjas.

– Vannak a tanároknak törvényben szavatolt jogaik, van a kormánynak is törvényi kötelezettsége, a nemzeti összjövedelemből a tanügynek kellene juttatnia a GDP 6%-át, ehelyett jelenleg 3%-ot ad, de csak minket, főtanfelügyelőket, igazgatókat vonhatnak felelősségre akármikor – vázolta Kiss Imre az ágazatban (is) uralkodó sötétséget.

A tanfelügyelőség folyamatosan erőfeszítéseket tesz azért, hogy beleférjen a kormány finanszírozási előírásaiba, de ez lehetetlen küldetés, már nincs kit leépíteni, a kisegítő személyzetet sem nélkülözhetik, nem tehetik oda a tanárokat fűteni, takarítani.

A tanfelügyelőségek alkalmazottait egyébként utólag vonták be a béremelést előíró törvény hatálya alá, nekik viszont majd csak április hónapra jár a fizetésemelés, ami a fentiek fényében nagyon kétséges. Egyelőre az körvonalazódik, hogy jövő hónapban a pedagógustársadalom körülbelül a 80%-át kapja a papíron szereplő fizetésnek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. április 17., 7:55
    ÉRTÉKELÉS: 11

    Pontosítás…. a 20 % = kb 16% tanároknál, 40 év régiséggel csak a nyögdíjj előttiek vannak sokuknak közülük nincs fokozati vizsgájuk úgy, hogy az összeg sokkal kevesebb! Még mindig kajabon nincs mint más ágazatban, így mindent összevetve még mindig kifizetődőbb sok olyan állás ahová szakiskolával is felvesznek! Ami a tanfelügyelőséget illeti,nézzék meg vagyonnyilatkozataikat: sokuknak kurzusgyárjaik vannak, röhelyes! Ami a szakszervezetet illeti= 0 a köbön!