Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Még ezer kilométer

Még ezer kilométer Kovászna megye

A világ egyik legnehezebb kerékpárversenyén (Transcontinental) részt vevő Bagoly Levente tegnap délben egy órakor, a transzfogarasi úton lévő Ursului menedékházban begyűjtötte az utolsó kötelező pecsétjét, és még mintegy ezer kilométert kell tekernie, hogy a görögországi Meteoráknál kijelölt célhoz érjen. A sepsiszentgyörgyi kerekes a tizedik helyen állt a Belgiumból mintegy 4000 kilométeres távon induló csaknem 300 versenyző közül.

Levente úgy tervezte, hogy még szombaton megmássza a hegyet, de a szélsőséges hőség annyira megviselte, hogy Feleken (Avrig) lefeküdt, és úgy elaludt, hogy amikor felébredt „azt sem tudta, hol van” – mondta el utólag. Így aztán vasárnap indult neki az emelkedőnek, a déli oldalon lévő bejelentkezési pontnál családja és barátai várták.

– Pecsételt, bekapott egy levest, váltottunk néhány szót, és már ment is tovább – mondta el Bagoly Miklós. Levente édesapja hozzátette: a kizárás terhe mellett a versenyzők egész úton semmilyen külső segítséget nem vehetnek igénybe, még ruhát, ételt, vagy folyadékot sem szabad adni nekik.

A tervek szerint az előtte haladóktól eltérően, Levente Bechetnél komppal kel át a Dunán, és Bulgárián keresztül „támadja meg” a Meteorákat. Részletek a www.transcontinental.cc honlapon. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük