Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Medvekárok

Medvekárok Kovászna megye

Átlagosan több mint heti két olyan medvetámadás történt ebben az esztendőben, amelyre kárpótlási kérelmet állítottak össze a gazdák. Nem általános helyzetképünk csak a medvére és csak négy település, Bodok, Dálnok, Csernáton és Ikafalva területére vonatkozik.
Év eleje óta 62 iratcsomót állítottak össze a bodoki és a katrosai vadászterületen. Ezek olyan károkra vonatkoznak, amelyet idén okoztak a medvék.
– Dálnokról, Csernátonból és Ikafalváról összesen ötven kérelem érkezett, ehhez jön a mi tizenkettőnk. Ennyiszer tett olyan kárt a medve, amit a gazdák érdemesnek találtak jelenteni, mi pedig kimentünk, fényképeztünk, jegyzőkönyvbe vettünk, összeállítottuk a dossziét. Ezeket most már egyenesen a környezetvédelmi minisztériumba kell küldeni, a megyei „lépcső” kimarad. Mondanom sem kell, nemhogy kártérítést, de még annyi visszajelzést sem kaptunk, hogy kösz, megkaptuk az iratokat – mondja Fodor István.
A bodoki polgármester szerint „nem árt tudni”, hogy kisebb károkat, baromfit, nyulakat, egy-két bárányt az emberek már nem is jelentenek. Az, amiért esetleg belevágnak a bürokratikus és hosszadalmas folyamatba, az legalább 2-3, vagy több juh, vagy legalább tehén. A legbántóbb az, hogy kedvező eredmény évek után sem garantált. Arról nem is beszélve, hogy az esetleges kárpótlást „táblázatból nézik ki”.
– Azt mondják, hogy egy juh 250-300 lej, egy tehén 4-5 ezer lej. Annyi lenne a tehén, ha most eladnám a szomszédnak. De amíg nekem ismét egy rendesen tejelő tehenem lesz, az két-három évbe telik, a bevételkiesés jóval meghaladja az állat árát, de az nem érdekel senkit. Még örvendhet is, aki legalább valamit kap – mondja Fodor.
A vadásztársaság elnöke szerint az a gond, hogy olyanok hozzák a döntést, akiknek semmilyen konkrét kötődésük nincs sem a földhöz, sem a mezőgazdasághoz, sem az állatokhoz, s akik jó pénzt kaszálnak azért, hogy a fotelből védik az állatokat.
– Lassan mindenért a vadászok lesznek a hibásak. A hagyományra s minden szépre hivatkozó zöldek esetleg tudhatnák, hogy létezik olyan, hogy vadgazdálkodás, aminek nem az a szerepe, hogy halomra lőjön mindent, hanem az, hogy fenntartsa az egészséges egyensúlyt a természetben. Ezt most megtiltották nekünk. Ennek következtében úgy elszaporodtak a medvék, hogy havonta elgázol egyet-kettőt a vonat. Az jó? Azért nem kár? A medve okos állat, nem szórakozik a síneken, ha nem muszáj! Mi nem lőhetjük ki az emberre és gazdaságra veszélyes példányokat, de egyik bocsot a másik után üti el a vonat. Ez így észszerű? Vagy lehet, hogy a vadászoknak kellene a sínek mentén állniuk, hogy nehogy már valamelyik kósza medve rámenjen a vágányokra – dohog Fodor István.
Idén legalább hat medvét, köztük két bocsot gázolt el csak az Olt mentén a vonat. Legutóbb a múlt hétvégén két bocs került a vonat kerekei alá. Tavaly két nagy medve szó szerint kiment a vonatra, az állomásra, egyiküket elgázolta az érkező szerelvény. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 8:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    A vonat nem gazolna el a medveket ha ti valoban tenni akarnatok ertuk.Mert az Egyesult Allamokba peldaul,az ilyen helyeken ahol vasutsinek es autoutak szelik at az erdos vadas videket,ott a sinek es autoutak keritessel vannak vedve es alattuk atjaro alagut van biztositva az allatoknak,hogy ezeken keresztul tudjanak atjutni a sinek tuloldalan levo erdobe.Na de ilyet kerni toletek,akik meg arra sem kepesek,hogy 27 ev alatt egy 200 km-es autosztradat epitsenek orszagukban,hat ilyet kerni inkompetensektol azt ugye megiscsak tulzas volna.Pedig ha a rentgeteg erdo ara, amit kivagtatok orszagotokban,a ti orszagotok szebebe es allamkasszajaba folyt volna be,akkor ma becsuletes vasuti halozatok es autosztradak szelnek orszagotokat es nem kene felteni a medveket,sem az autoktol,sem pedig a vonatoktol.De sajnos ez a penz a nagy korporaciok zsebeit tomi,akiknek beke idoben es haboru nelkul eladtatok,hazaarulok modjara sajat orszagotok termeszeti kincseit.Es a kozeljovoben,ha igy haladtok tovabb ezen az uton,akkor nem kell busuljatok a medveket,mert hamarosan sem erdoitek,sem medveitek,sem utjaitok,sem vasuthalozatjaitok nem lesznek.A vasuti es autouti hidjaitokat szerre vizsi el az arviz.Penzetek (de sem akarat bennetek),hogy ezeket ujjaepitsetek az nincsen de ti vadaszni akartok.Nektek ez a legfontosabb egy olyan orszagban ahol a korhazaitok hullagyarak az utak minosege rossz es egyre rosszabbodik,a vasutrol ne is beszeljunk,de egyeb teruleteken sem jeleskedtek semmibol.Szegyen uraim az egesz Romaniara nezve,hogy ilyen rosszindulatu,kapzsi es inkompetens emberek vezetik ezt az orszagot!

    • User
      Dátum: 2018. augusztus 1., 9:30
      ÉRTÉKELÉS: 3

      Istenem, milyen boldog lehetsz odaát az Óperenciás tengeren túl. Lobbyzhatnál egy amerikai nagy korporációnál a medvéink érdekeben, hogy vigyék át a nemzeti parkjaitokba, ahol nem kozlekednek vonatok. Maradj is ott! Amúgy igazad van ami az itteni viszonyokat illeti, csak a fennhéjazásoddal nem értek egyet.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 11:43
    ÉRTÉKELÉS: 4

    En inkabb azert lobbiznek,hogy a ti vezetoiteket vigyek at egy rezervacioba a tengeren tulra,hogy ott megtanuljak,hogy mi az igazi demokracia es a hazaszeretet.Mert garantalom neked,hogy ott Amerikaba a Schweighoffer de a tobbi hozza hasonlo erdogyilkos sem tehetne be a labat Amerika szuz erdoibe es rezervacioiba.Mint ahogyan teszi ezt Romaniaban,peldaul a Retezatban.Es amerikai firmakat sem tudna toborozni,hogy veluk vegezze el a mocskos munkat,az erdoirtast,mint itt nalatok Romaniaban,hogy aztan o kivegye magat es mentegetozzon,hogy nem ok vagjak az erdoket,ok csak folvasarlok.Ott az amerikaiak a fejet vagnak le miniszterestol aki ilyet merne kerni toluk! Es nem a medvek vannak elszaporodva Romaniaban,hanem a termeszetes teruletuk fogy egyre jobban,naprol-napra,az ERDO! Es amerikaban igen is szabad vadaszni,de nem ugy mint itt nalatok,medvelesekbol,csalikkal es hajtokkal.Ott ugy vadasznak,hogy a vadasz a medve nyomaba ered (egyedul vagy meg egy tarsaval) es napokig koveti a kiszemelt vadat,aztan ha elerkezik a pillanat,celba veszi es lo.A foldrol es nem a medvelesbol.Ott a vadasz igazi vadasz,nem helyezi magat biztonsagba es nem veszi magat korbe 10-20 cellovovel akik a hajas seggere vigyaznak,hogy nehogy megseruljon vadaszat kozbe.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 12:12
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Megint nyomod a süket dumát, megint a hasadra csaptál. Sokadjára kérdezem: honnan veszed, hogy Romániában fogy az erdős terület, amikor minden számadat ennek ellenkezőjét bizonyítja? Amíg erre nem válaszolsz, ne nyilatkozz medveügyben, mert véleményed nulla. Arról a marhaságról nem is beszélve, hogy szerinted Amerikában nincs fakitermelés. Nincs-e? Az Egyesült Államok jelenleg a világ második legnagyobb forgácslap előállítója Kína után, és a leggyorsabb ütemben ott növekedett a legfontosabb faipari termékek (ipari gömbfa, fűrészáru, farostlemezek és pellet) előállítása. Olvass utána:
    http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/gyorsulo_utemben_no_a_fakitermeles.654442.html

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 12:21
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Na latod milyen okos vagy te.Te nem utottel a hasadra.Valoban igy igaz,ahogyan itt leirod.Amerika, Kina utan a masodik legnagyobb forgacslap eloallito.Csak amit nem irtal le az , hogy roman ronkfabol! Mert ugy Kina mint Amertika a legnagyobb folvasarlok ezen a teren.Mit gondolsz,hogy a Schweighoffer hol adja el termekeit?! Azsiaban es Amerikaban!Es ha mar Kinat emlited elmeselek neked egy tortenetet innet a szomszed megyebol Bakobol.Egy kinai ceg vagatta az erdot, pontosan Kinanak ,Oitoz es Darmanesti kozott.Es az egyik roman munkas megkerdezte a kinai fonokot aki egy keveset tudott romanul,hogy Kinaban is igy vagjak az erdoket.Mire a kinai azt felelte:Dumnezeu fereasca!Acolo ne-ar inpusca pe toti! (Isten orizzen!Ott ezert mindannyiunkat kivegeznenek).Es akkor itt miert teszitek ezt?!-erdeklodott tovabb a munkas.Eu nu suntem vina… Guvernul tau…(En nem lenni hibas…A te kormanyod…)-mentegetozott a kinai.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 12:01
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Es meg valami.Elolvastam a cikket amit kommentedben ajanlottal.Hat baratom,te tenyleg sajnalni valo alak vagy.Te nem csaptal a hasadra,csak eppen nem erted amit olvasol.Mert ebben a cikkben egy szo sincsen arrol,hogy Amerika,vagy Kina,vagy Korea a sajat erdoit dolgozna fol ezekben a fauzemekben,sot ellenkezoleg.A cikkben arrol van szo es itt idezek:”…koszonheto a pozitiv gazdasagi folyamatoknak Kelet-Europa kibovult kapacitasainak…”.Aztan arrol is szo van,hogy Korea a harmadik helyet foglalja el es ismet idezek a cikkbol:”a fapeller importor orszagok”kozul. Szerinted Romania ,Europa mely reszen helyezkedik el?! Mert szerintem Kelet -Europaban.De milyen jo,hogy kitetted ezt a cikket,hogy mas is lathassa,hogy kettonk kozul ki is az aki mindeg hulyesegeket irkal.

    • User
      Dátum: 2018. augusztus 1., 13:50
      ÉRTÉKELÉS: 0

      Az erdok letarolasa a LEGNAGYOBB GOND medve kerdesben, hiaba mentegetoznek EGGYESEK de meg egy ilyen rablas a fold kereksegen nem letezik mint ROMANIA erdeiben ez TUTTI!!!

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 13:07
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Barátom, te tényleg nem vagy fix! Ebben a cikkben egy szó nincs arról, hogy Amerika Kelet-Európából, netán Romániából rönkfát importálna, de arról sem olvastam sehol (te ugyan hol?), hogy a HS oda exportálna fát. Amerikának erre nincs szüksége, egy 2014-es adat szerint „az európai gyarmatosítás előtti amerikai őserdőállománynak ma már kevesebb mint tíz százaléka ép”. Ennyit a te amerikai „szűz” erdőidről. Fogalmad sincs, miről beszélsz. De lépjünk túl ezen: mutass egy olyan cikket, amely azt taglalná, hogy Romániában rohamosan fogy az erdős terület. Addig hagyd a fenébe a kínai meséket.

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 13:55
    ÉRTÉKELÉS: -6

    Hat baratom,veled aztan tenyleg nincs mit vitatkozni.Akinek Isten nem adott eszt,azt csak sajnalni lehet.Te rogeszmesen fujod tovabb a betanitott meset,hogy Romaniaban tobb erdo van mint 1990-ben.Olyan vagy mint a papagaly,melynek betanitanak egy suket szoveget es egesz nap ezt fujja,annelkul,hogy ertene is amit beszel.Ugy hogy latinul irom most neked es ezzel be is fejeztem a tarsalgas veled:SILENCIUM IDIOTA!

  • User
    Dátum: 2018. augusztus 1., 14:04
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Valami konkrét számadat, tény, azonkívül, hogy SILENCIUM IDIOTA? Valami komolyabb forrás a rémálmaidon kívül? Hónapok óta nem vagy képes előkotorni még egy árva újságcikket sem, csak jössz a skandináv, kínai meg újabban az amerikai meséiddel. Azt hiszed, minél messzibbről mondasz hülyeséget, annál hihetőbb. Hát nem… Én adatokkal támasztottam alá, amit írtam. Te mivel?