Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Máris petárdáznak”

„Máris petárdáznak” Kovászna megye

A sepsiszentgyörgyi Csíki negyedből panaszkodott idős olvasónk, hogy kedd éjszaka ablaka alatt robbantottak el egy petárdát a suhancok, annak ellenére, hogy ezt a törvény tiltja. Bírságokról, feljelentési lehetőségekről, feketézőkről, az ide passzoló törvényekről érdeklődtünk az illetékes hatóságoktól.

A néni elmondása szerint kedd este 11 óra fele durrantottak el egy petárdát az ablaka alatt, a zajjal járó ijedtség nagyon felkavarta. „Nem is gondoltam petárdára, hiszen még távol van a szilveszter. Elsőre azt hittem, a gázvezeték robbant el valahol. Egyesek szórakozása mások egészségét károsítja. Olvastam, hogy nem kell minden aprósággal a 112-es számot hívni, ezért nem jelentettem az esetet” – mondta.

Tolvaj-Marin Nicoleta érdeklődésünkre elmondta, amikor törvénytelenség szem- vagy fültanúi vagyunk, nyugodtan lehet tárcsázni a 112-es sürgősségi hívószámot, hiszen ez segít a tettesek gyors azonosításában.
– Ebben a téli szezonban már közel 56 kilogramm tiltott pirotechnikai szerkezetet koboztunk el, illetve kedden is pufogtatáson kaptunk rajta egy 17 éves kiskorút, akinek utólag otthonában 112 darab petárdára akadtunk. A rendőrség megsokszorozta az ellenőrzéseket, specifikus eljárásokkal iparkodunk rajtaütni a feketézőkön – részletezte, hangsúlyozva, hogy nem érdemes rizikózni, hiszen a kihágásokat 3 hónaptól 1 évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatják.

Amúgy mindenféle durranó, robbanó szerkezet birtoklása – az illegális forgalmazásról nem is beszélve – törvényt sért, a 16 éven aluli fiataloknak még az „enyhébb”, F1-es kategóriába tartozó pirotechnikai eszközök birtoklása is tiltott. További hasznos információ, hogy a megyei kórház petárda-sérülés esetében – mint minden törvénytelenségre utaló sérüléskor – riasztja a rendőröket, akik utólag nyomozást indíthatnak.

Idén januárban adtunk hírt arról, hogy egy erősdi gazdaságban kigyulladt a szénatároló. A helyszínen tanúk meghallgatása után kiderült, hogy a tüzet éppen a gazda 14 éves fia okozta, miután a bálák felé dobott egy petárdát. Odaveszett az építmény tetőszerkezete, illetve 4 tonna takarmány. A rendőrség is nyomozott az ügyben, igyekezett kideríteni a veszélyes pirotechnikai eszköz származását, de a szálat elveszítette, a gazda is a takarmányt.

Nem árt tudni, hogy a petárda birtoklását az anyaországban is tiltja a jogszabály. Akinél engedély nélkül ilyet találnak, az szabálysértést követ el, és ezért a büntetés akár 150 ezer forint is lehet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. december 25., 19:18
    ÉRTÉKELÉS: 2

    Amíg két – három neveletlen és felügyetlen gyermeknek nem vernek a seggére, nem lesz eredmény. Ezek a gyökér kölykök nem is mérik fel, mert nem képesek agyilag, hogy milyen veszélyeknek teszik ki környezeetüket. Nem szabad túlmérni, de a veszély valós, s a petárdák nem biztosak!!! A biztonsági szervek ebben persze nem felelősek…