Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Már idén nekifognának

Már idén nekifognának Kovászna megye

Aláírta a baróti önkormányzat azt a szerződést, mely a Béke utcában található zöldségpiac felújításának pályázati finanszírozásáról szól. Lázár-Kiss Barna polgármester szerint nem kizárt, hogy a munkálatok már idén elkezdődnek.

A felújítás, amint az év elején, a költségvetés jóváhagyásakor elhangzott, 265 ezer euróba kerül, a város önrésze hozzávetőlegesen 25%, vagyis 65 ezer euró. Ahhoz, hogy ez az összeg hiánytalanul meglegyen, egyelőre két másik beruházásra félretett pénzhez kellett nyúlni, de a polgármester megjegyezte, később az elvett összegeket pótolják.
A terveknek megfelelően a piac teljes területét térkővel burkolnák, megújulnának az elárusítók asztalai, azt a részt fedetté alakítanák át, és körülöttük kapnának helyet a tej- és hústermékeket árusító kioszkok. Új illemhely is épül, előreláthatóan az árusoknak is nagyobb mozgástér jut majd az új piacon.
Mint ismeretes, a baróti zöldség- és virágpiac – régi hagyománynak megfelelően – szerdánként működik, ezen a napon mondhatni a környező falvak lakói is itt adnak maguknak találkát. A munkálatok idején az árusok a piac előtt levő Béke utcában kapnak helyet termékeikkel.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük