Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Magánterületen esett el

Érdekes esetre hívták fel figyelmünket: a helyszínen meggyőződhettünk, hogy valóban „jégpálya” az említett útszakasz, ám amint az utólag kiderült, magánterületet használnak közterületként a sepsiszentgyörgyi polgárok, így nem lehet senkit felelősségre vonni a kialakult helyzet miatt.

A sepsiszentgyörgyi vérközpont melletti területen, a jeges útszakaszon esett el egy olvasónk, aki felháborodottan kért segítséget a „felelősök” kézre kerítésében.

„Kinek a feladata takarítani a szóban forgó átjárót? Ha eltöröm a kezem, kit perelhetek be? Tudomásom szerint a közszállítási vállalathoz tartozik az a rész, de bezzeg őket nem kötelezik a hó és a jég eltakarítására” – háborgott a férfi, aki az „elhavazott” városi buszmegállók helyzetét is kifogásolta.

Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője érdeklődésünkre kifejtette, az említett szakaszt ugyan közterületként használják a polgárok, ám az magántulajdon.

– A tulajdonos még nem kerítette el azt a részt, egyelőre megengedi, hogy az emberek ott átjárjanak – részletezte.

Tőle tudtuk meg, hogy a közrendész kollégái napi rendszerességgel járják a várost: éppen pénteken figyelmeztettek környékbeli személyeket, lakóbizottságokat a jeges járdák miatt. Egyelőre csupán írásbeli felszólításokat osztottak, de a tényleges bírságok több száz lejre rúghatnak.

Máthé László, a Tega Rt. köztisztasági vállalat vezetője elmondta, a napokban személyesen ellenőrizte le a városi buszmegállók helyzetét, és valóban nagyobb kupac hó és jég gyűlt össze a környékükön, ám mindeniknél letakarított rész biztosítja, hogy a polgárok a buszhoz férjenek.

– Ahogy eláll a havazás, nekifogunk, és a buszmegállók környékén felgyűlt jeges havat elhordjuk – összegezett.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
    • User
      Dátum: 2018. január 23., 15:47
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Tehát ha nem rakok kerítést és mindenki keresztül-kasul jár a telkemen, akkor el kéne takarítsam a havat, nehogy azok, akik betévednek elessenek? Félreértés ne essen, nem az enyém a terület, de lefordítva így hangzik amit írt.