Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Let’s do it Háromszéken is

Let’s do it Háromszéken is Kovászna megye

Tegnap a lécfalvi hulladéklerakónál sajtótájékoztatón jelentették be, hogy Kovászna megye is részt vesz a Let’s do it Romania akcióban, így közvetve Háromszék is csatlakozik a szombati, világméretű takarítási akcióhoz.
A sajtótájékoztatón Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület (ADI SIMD) igazgatója, dr. Pásztai Zoltán, az ECO Bihor Kft. igazgatója, Grüman Éva, a Let’s do it Romania Kovászna megyei képviselője, Szőcs Domokos, a Kovászna Megyei Tanfelügyelőség képviselője volt jelen, Bartha Ibolya a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökséget képviselte, ugyanakkor a hulladékbegyűjtő cégek is képviseltették magukat.
Grüman Éva a szeptember 15-én esedékes Globális tisztasági nappal kapcsolatos főbb tudnivalókat ismertette. Elmondta: a Let’s do it (Tegyük meg) program 2008-ban Észtországból indult világhódító útjára, 2009-ben Litvánia és Lettország csatlakozott a kezdeményezéshez, Románia 2010-től partnere a környezetvédelmi akciónak, amit eddig ötször szerveztek meg mifelénk. „Idénre világszintű akcióban gondolkodnak az ötletgazdák, 150 ország lakosságának öt százalékát remélik megmozgatni, ez Romániára nézve egymillió önkéntest jelent, Háromszéken 1500 személy körül van az érdeklődők száma, de reméljük, ez akár meg is kétszereződik” – fejtette ki a helyi szervező, hozzátéve, hogy körülbelül húsz civil szervezet és intézmény a partnerük.
Ambrus József, az ADI SIMD elnöke elmondta: bármennyi hulladék gyűl össze, fel vannak készülve, a négy megyei vállalat – a Tega Rt., GospCom Kft., Gos-Trans-Com Kft. és az IBSV Salubritatea Kft. – vállalja a szemét díjmentes fuvarozását, a hulladékot a lécfalvi tározót működtető Eco Bihor Kft. pedig szintén ingyen kezeli. Szőcs Domokos kifejtette: a háromszéki iskolák még a hónap elején megkapták a partnerségi felkérést, ennek ők örömmel tesznek eleget, így a legkisebbeket is bevonják az önkéntes akcióba, hiszen fontosnak tartják a környezettudatosságot.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a szervezők szemeteszsákokkal, kesztyűkkel és kukákkal támogatják az akciót, ami szombaton kilenc órakor kezdődik. A koordinálás helyi szinten történik (bővebb információt az önkormányzatoknál is lehet kérni), így a teljesség igényének nem tehetünk eleget, csak a megyeszékhelyet emeljük ki helyszűke miatt. Sepsiszentgyörgyön az önkéntesek a parkban találkoznak, majd hat kiszemelt részen – többek között a Debren patakánál, az Olt medrénél, Sugásfürdőn, Előpatak felé stb. – takarítanak. A sajtótájékoztatón az is elhangzott: megyénk Románia legtisztább részei közé tartozik. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük