Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Letolvajozták a szervezőket

Letolvajozták a szervezőket Kovászna megye

Tegnap is zajlott Bálványosfürdőn az Európa Tanács helyi és regionális önkormányzati képviselőinek a Nyelvhasználat a helyi és regionális önkormányzatokban című tanácskozása (lásd bővebben az 5. oldalon). Rendben is ment minden, amíg szót nem adtak Cătălin Ivan európai parlamenti képviselőnek, aki a beszéde végén tolvajt kiáltott. A kínos pillanatok azzal tetőződtek, hogy az EP-képviselő provokátor társa, a hírhedt Dan Tanasă kihívta a rendőrséget.

Cătălin Ivan EP-képviselő az együttélésre hegyezte ki a beszédét, amelynek a végén a mintegy száz kül- és belföldi vendég előtt bejelentette: az előtérből ellopták azokat a kiadványokat, amiket azért hoztak, hogy a szétosszák a vendégek körében, hogy azok ne csak a romániai magyarság, hanem a Kovászna és Hargita megyében kisebbségben élő románok mindennapjairól is képet kapjanak. Mint az pár perccel később kiderült, a képviselő és társa, a magyarellenes kirohanásairól hírhedt Dan Tanasă kihívta a rendőrséget.
A torjai rendőrőrs munkatársai ki is érkeztek a helyszínre, a botrány pedig a konferenciaterem előterében folytatódott, ahol Cătălin Ivan azzal vádolta a szervezőket, szándékosan tüntették el a kiadványokat, hogy azok ne kerülhessenek a magas rangú meghívottak kezébe. Gyakorlatilag lopással vádolta Tamás Sándor megyetanácselnököt és Grüman Róbert alelnököt, amire a szóváltás szem- és fültanúiban – Kulcsár Terza József képviselőben és Demeter Ferenc mikóújfalusi polgármesterben – elszakadt a cérna, és figyelmeztették a vádaskodókat, hogy nem az Antena3 stúdiójában vannak.
„Érdekes, hogy míg nekünk négydoboznyi könyvünk tűnt el, az RMDSZ hazugságokat terjesztő kiadványai (a megyét, a Mikó Imre-tervet és más, Háromszéket népszerűsítő, a megyei tanács által kiadott füzetekről van szó – szerk.) itt vannak az asztalon” – folytatta vádaskodásait az EP-képviselő. Tamás Sándor azt válaszolta: bizonyára a „vendégnek” lesz ideje Bukarest felé a kiadványokba beletekinteni, hogy rájöjjön: valótlanságokat állít. A kínos momentum végén Tanasă, Tamás Sándor és az egyik rendőr a helyzet tisztázása végett félrevonult, míg Ivan tovább folytatta a perlekedést Grümannal, akinek fényképeket mutogatva próbálta állítását bizonygatni.
A botrányos incidens bizonyára a teremben ülőknek is tudomására jutott, ugyanis a konferencia délelőtti részét kiértékelő sajtótájékoztatón Tamás Sándor elnézést kért Gudrun Mosler-Törnström elnökasszonytól, illetve Andrew Dawson brit kongresszusi küldöttől, az önkormányzatok anyanyelvhasználatát felügyelő raportőrtől, amiért a „bajkeverő” Dan Tanasă ilyen kellemetlen helyzetbe hozta a jelenlevőket. Tamás kifejtette: nem történt lopás, hanem a konferencia résztvevői a többi kiadvánnyal együtt Tanasă Uitați în inima României (Elfeledve Románia szívében) című könyvét is elvették az asztalról. Amúgy a megyei tanács elnöke úgymond fel is jelentette magát a rendőröknek, mondván, ő is elvett egy példányt a kiadványból, mint mindenki más, aki bele akart lapozni. <<

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. június 1., 8:13
    ÉRTÉKELÉS: 17

    Kerdes: Amig Dan TANASA es TAMAS Sandor falcs nacionalistak,hamis es mestersegesen krealt nacionalizmusokon veszekedtek ,addeg a romanokbol es szekelyekbol allo erdomaffia hany hektar erdot vagott ki? Peldaul ez az ido alatt,mig ez a tanacskozas folyt?!

  • User
    Dátum: 2018. június 1., 9:04
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Ingyen cirkusz, mi a végeredmény?! Végül ki volt itt előbb? Pár ezer évvel ezelőtt 1ik népcsoport a másik ruháját lopta el, azóta nőtt a tudásszomj most a könyveken a sor!😂 Miért nem közölték időben, h Tanasa is ott lesz?! Sokan szerettek volna vele találkozni!!!!🗡

  • User
    Dátum: 2018. június 1., 15:12
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Draga barátaim. Ezek vagyunk, ha tetszik ha nem. A sok politikus akiket össze vissza szidunk azok mind közülünk valók, minket képviselnek minden nézőpontot tekintve.Tamás Sándor, az illető roman úr és a többi jelenlevo sem született politikusnak, azzá váltak mivel nem volt jobb aki azzal válljon. És szerintem nem arról van szó, hogy aki becsületes az nem lesz politikus bla bla bla. Belátásom szerint minimum 80% kozollunk sem viselkednenk másképp ha közelebb kerulhetne a „vájuhoz”. Ugyanakkor a változás is belőlünk kell jöjjön. Mi kell eljussunk oda, hogy nem alkuszunk az igazsagbol meg akkor sem ha az éppen akár az anyagi karunkot, ne adj Isten jó hirnevunkot veszélyezteti. Lemondunk a csúszó pénz bármelyik formájrol, az orvoshoz akkor sem megyunk be mas beteg gyerek elott ismerettseggel ha eppen a mi gyerekunk is beteg, azert nem erezzuk jogosultnak magunkat betegnyugdijba menni egeszsegesen mert mas is azt teszi, ….Akkor majd az megy politikusnak aki arra hivatotnak érzi magát mivel akkor nem lesz akit manipulalni és ezáltal nem lesz annyira kecsegtető ez a hivatas minden boldogtalannak. Udv.

  • User
    Dátum: 2018. június 1., 15:30
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Dan Tanasa miért vitt oda a könyveiből, ha nem ő szervezte a rendezvényt? Kitől kért és kapott rá engedélyt, hogy ott reklámozza magát? Ezek szerint én bármilyen konferenciára bemehetek, s szórhatom a röpcéduláimat? Ilyet még csak a torjai fűzfapoéta csinál, hogy mindenütt fűnek-fának ajánlgatja a „verseit”!

  • User
    Dátum: 2018. június 1., 16:58
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sebaj holgyeim es uraim! Ha igy haladunk , ez a Dan Tanasa nevezetu , foallasu provokator es fajgyulolo egyen , nemsokara kenyszerzubbonyban fog orjongeni es ….magyarul beszelni !!

  • User
    Dátum: 2018. június 3., 10:41
    ÉRTÉKELÉS: 1

    Ki hívta meg az ilyen embert? Semmi keresnivaloja nem volt neki ott ! Még most sem ismeritek őket ennyi év után? Ezt értik provokálni bajt keverni ahol csak lehet.