Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lesz munkaerőbörze és segély

Lesz munkaerőbörze és segély Kovászna megye

Megvan a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal költségvetése, elstartoltak a képzések, fizetik a támogatásokat az alkalmazóknak, és máris deficit alakult ki. Kelemen Tibor igazgató sajtótájékoztatón számolt be erről és az utóbbi hónap munkaerő-piaci mozgásairól.

Az év első két hónapjában mindössze a tavalyi költségvetés egy hónapra visszaosztott hányadát használták fel nagyon óvatosan. A költségvetés elfogadásával márciusban lehetőségük nyílt fizetni a hátrányos helyzetű társadalmi kategóriákból származó munkavállalókat alkalmazó cégeket, részletezte az igazgató. Igaz, időközben néhány vezető elbocsátotta azokat az alkalmazottakat, akiknek fizetéséhez számított a stimuláló – 500 lej helyett már 900 lejes – állami támogatásokra, mert nem kapta meg idejében őket. Visszamenőlegesen ugyanis nem hatályosak a támogatási szerződések. Jelenleg 103 cég jogosult munkaadóként ilyen pénzösszegekre, 17-en végzősök, 2 esetben nyugdíj előtt állók, 9 családfenntartó, 8 iskolaelhagyó és hatvanhét 45 év feletti személy alkalmazásáért.
– Nem jut el idejében minden cégvezetőhöz a hír – mondta Kelemen –, hogy azok, akik a leszerződött időszakon túl is tartják még 1–2 évig a támogatott alkalmazottakat, visszaigényelhetik a fizetésük után az államnak befizetett illetékeket. Így februárban kilenc cégnek összesen 37 ezer lej értékben térítették meg ezeket a költségeket. Átlagban 4000 lejes személyenkénti, éves összegről van szó, merthogy minimálbérrel voltak alkalmazva. A cégeknek ezen joguk érvényesítéséhez kérvényt kell benyújtaniuk a hivatalba.
Tíz huzamosabb ideje munkanélkülinek is fizettek a munkába állásért, de igényeltek 25 mobilitási támogatást, azaz a munkavállalás érdekében más helységbe való költözésért, illetve ingázásért is.
Márciusban már a szokott mederben folyt a munkaügyi hivatal tevékenysége, garantált a minimális jövedelemből élők tanácsadása, tanfolyamokat is indítottak, 30 személyt képeznek át ácsnak–asztalosnak és szobalánynak. Ezek következményeképpen alakult ki a 238 ezer lej deficit, a hivatal bevétele ugyanis nem fedezi a szükséges kiadásokat, világította meg Kelemen az okokat.
Ettől függetlenül a jövő hónapban további tanfolyamokat indít a hivatal, elárusítókat, könyvelőket és személyzeti referenseket képeznek. Április 7-re általános börzét hirdetnek, amelyre több mint 3000 cégnek küldtek meghívót.
A munkaadók változó tapasztalatokról számolnak be ezeket az eseményeket illetően, előfordult, hogy szakképzetlen munkást kerestek, de várakozásaikkal ellentétben szakképzettet is találtak, a fordítottja azonban gyakoribb. A minden alkalommal jelenlévő, kökösi Alex & CO Rt. képviselője, Dragoș Murărașu elmondta, a szervezéssel teljes mértékben elégedettek, és bár folyamatosan keresik a szakképzett asztalosokat, a munkakeresők negyede sem felel meg az elvárásoknak, mérnököket pedig egyáltalán nem találtak a megyében. Egy másik nagyvállalkozás személyzetis felelőse szerint bár volt egy év, amikor egy csapásra 3 embert tudtak alkalmazni, azt látják, a „munkakeresők” többség nem dolgozni akar, hanem csak pecsételtetni a munkanélküli igazolványára

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük