Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lépésről lépésre újul meg

Lépésről lépésre újul meg Kovászna megye

Kis lépésekben ugyan, de idén is előrehaladt a baróti kórház ügye, az intézmény mind belföldről, mind külföldről kapott segítséget. Bár még van az év végéig, Dénes Máriával, a kórház menedzserével már lajstromba vettük a 2017-es évben történteket.

Összevetve, Erdővidék kórházáról elmondható, hogy sok támogatója, barátja van, s mindenki abban érdekelt, hogy évről évre korszerűsödjön az itteni betegellátás.
– Miután tavaly decemberben a helyi és a megyei tanács anyagi segítségével részlegesen felújították a kórház mosodáját, a kórházat támogató hollandok azt két nagy értékű professzionális mosógéppel, valamint három szárítógéppel szerelték fel – kezdte az idén megvalósult beruházások felsorolását a menedzser.

Következtek aztán a nyáron az észak-írek, akik a gyermekosztályon már a harmadik fürdőszobát készítették el, és terveikben szerepel az elkövetkezőkben, hogy a nőgyógyászaton is belső felújítást végezzenek. Egy másik holland csoport az ősz folyamán a laboratórium és a röntgen előtti folyosón összesen 110 négyzetméter padlócsempét rakott le, nekik is szándékukban áll még visszatérni Barótra, és segíteni kisebb munkákkal a kórházat. A sorban most a konyha felújítása következne. Ezt szintén a helyi önkormányzat és a megye segítségével végzik el – a napokban el is kezdenék a munkát –, új konyhai felszerelést pedig ugyancsak a hollandok hoznának.

– Akárcsak a mosodánál, itt is követelmény a láncrendszer kialakítása, vagyis el kell különíteni, hol érkezik be az áru a konyhára, és hol megy ki az étel a betegekhez – tudtuk meg.
A hollandok ezen kívül zöldség- és konzervszállítmánnyal is támogatták a kórházat, különböző felszereléseket hoztak a járóbeteg-rendelő részére, valamint a labornak is. A magyarországi Dabas város önkormányzatának közreműködésével szemészeti felszerelések érkeztek az ottani kórháztól. Hasonlóképpen a baróti Simonffy Sámuel Alapítvány segítsége is értékes – például felvállalták a Székelyudvarhelyről ingázó röntgenorvos utazási költségeinek fedezését, élelmet, kötszereket, ágyneműt kapott általuk az intézmény.

Nagy segítség az erdővidéki polgármesteri hivatalok támogatása is – egy évekkel ezelőtti megegyezés alapján azt rendszeresen utalják –, a felsoroltaknak, de más segítő jogi és magánszemélyeknek is Dénes Mária a köszönetét fejezte ki. Elmondta továbbá, hogy idén egy sebész főorvos érkezett a kórházhoz, dr. Lozsádi Botond, aki véglegesen itt is maradna, és idéntől van új szemorvos is, dr. Teklesz Zsuzsa.

– További orvosokra is szükségünk lenne, gyermekorvosra, belgyógyászra, altatóorvosra, még egy sebészre. Nemrég voltam egy orvosbörzén Marosvásárhelyen, és újdonság volt számomra is, hogy sokan érdeklődtek a baróti kórház felől, hogy ide szeretnének jönni. Mi mindenképp minden támogatást megadunk nekik, abban is reménykedünk, hogy rezidens orvosaink is elfoglalják itt helyeiket – hangsúlyozta. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük