Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Lehetőség a megegyezésre

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) beadott a luxemburgi bírósághoz egy újabb kiegészítést a polgári kezdeményezésről (Minority Safe Pack – MSP) szóló perhez. Erre azért volt szükség, mert megjelent egy új körülmény, ami a kereset elindításakor nem állt fenn – mondta el sepsiszentgyörgyi sajtóértekezletén Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke szerint azt követően, hogy a keresetet beadták, megváltozott a bizottság joggyakorlata. A bizottság a hozzá beérkező hatvan polgári kezdeményezés esetében kétféleképpen járt el: vagy bejegyezte, vagy elutasította. Az MSP bejegyzésekor előbb történt egy elutasítás, majd történt egy részleges bejegyzés, egy peren kívüli egyeztetés után – mondta Izsák Balázs.
– A bíróságon elveszítette a pert az Európai Bizottság (EB). A bíróság azonban nem kötelezte az EB-t hogy bejegyezze a MSP-t, csupán hatályon kívül helyezte a bejegyzést elutasító határozatot azzal, hogy elégtelen a bejegyzés elutasításának indoklása – részletezte az SZNT elnöke.

Elvben az Európai Bizottság megtehette volna, hogy alaposabb indoklással ismét elutasítja a bejegyzést, de nem ezt tette, hanem azt mondta, hogy hajlandó a bejegyzésre. Túl azon, hogy ez kettős mércét jelent, az SZNT jelezte, hogy hajlandó a peren kívüli megállapodásra. Ennek nyomán szeptember 8-án Brüsszelben került sor egy egyeztetésre, amelyen „számos félreértést sikerült tisztázni” – mondja Izsák Balázs.

Bár „más a szóbeli kommunikáció, és más az írásbeli”, az SZNT elnöke bízik benne, hogy a bizottság esetleges pozitív hozzáállása előbb viheti az MSP ügyét, amelynek az a célja, hogy az Európai Unió védje meg tagállamainak polgárait – azokat is, akik kisebbségben élnek. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük