Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Közművesítés Barátoson

Közművesítés Barátoson Kovászna megye

Barátoson javában zajlik az egész községet érintő közművesítés, vagyis a víz- és szennyvíz-hálózat létesítése. Tánczos Szabolcs polgármester bizakodó, és reméli, jövőben már működőképes lesz a rendszer.

Kérdésünkre a polgármester elmondta: jelenleg két projekt kivitelezése zajlik. Az egyik ivóvízhálózat létesítése a községben. Ezen munkálatot a Fejlesztési Minisztérium finanszírozza, és bár csak idén kezdtek el dolgozni rajta, a szakemberek véleménye szerint jövőben már a háztartásokban is folyhat a víz.
– A víz Kovásznáról jönne, viszont a község mindhárom településén lenne tároló, ahonnan a nyomást kapná, és eljutna a lakókhoz – részletezte a polgármester.

A másik kivitelezés a szennyvízhálózat lefektetése. Ezt a munkát a Környezetvédelmi Alap támogatja, és már tavaly hozzákezdtek.
– A tervek szerint ez a munkálat is befejeződne jövőben, hiszen eddig is jól haladtak, igaz, többek között az ülepítők megépítése is hátravan – mondta a polgármester, hozzátéve, hogyha valamilyen pénzügyi vagy bürokráciai akadály nem lép közbe, és az önkormányzat is elő tudja teremteni a szükséges önrészt, akkor 2018-ban megtörténik Barátos község közművesítése. 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük