Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

„Közepes” kezdet

„Közepes” kezdet Kovászna megye

Ahhoz képest, hogy a médiára nem lehet panaszunk, hozták mindenütt az akció hírét, lehettünk volna többen is – állapította meg hétfőn reggel Birtalan Csanád. A „Menjünk biciklivel munkába!” akció „nulladik napján” mintegy ötven személy jelent meg kerékpárral Sepsiszentgyörgy központjában.

 A Cycle to work kezdeményezője szerint „az idő sem volt annyira rossz”, és az időpontot sem nagyon lehetett volna „sokkal jobbkorra” tenni.
– Végül nem az lenne a lényeg, hogy ide mindenki kivonuljon, hanem az, hogy használja a kerékpárját közlekedésre (is), például arra, hogy eljusson a munkahelyére. Ezzel kevesebb lenne a forgalmi dugó, és tisztulna a város levegője is – véli Birtalan Csanád.

A tiszta levegő fontosságáról beszélt Tóth-Birtan Csaba alpolgármester is, aki szerint „bohóckodás lett volna”, ha kerékpárral jön, hiszen nem egészen 150 méterre lakik a polgármesteri hivataltól, de akinek „tavalyi röntgenfelvételei” is bizonyítják, hogy kerékpárral jár (és – néha – bukik). Azt mondja: „lyukas kerekű kerékpárral” érkezik a város mobilitási terve (máris van egy hónap késése), és arról biztosította az egybegyűlteket, „a városnak fontos, hogy a biciklisek biztonságban érezzék magukat benne”.
Első látásra feltűnt, hogy egyetlen egy tanuló vett részt az akcióban, persze, akinek héttől volt órája, az – elvben – nem lehetett jelen.

– Mostanában kaptam rá arra, hogy kerékpárral járjak iskolába. Örömmel láttam, hogy a Mihai Viteazul Főgimnáziumba is tettek biciklitartókat, van, ahol hagyni a kerékpárokat. Úgy látom, egyre több társam jár kerékpárral, becslésem szerint már vagy húszan lehetünk. Lehet, hogy ez egy több száz diákos iskolában nem tűnik soknak, de ha azt nézem, hogy tavaly alig egy-két biciklis akadt, akkor jelentős növekedésnek számít – mondja Sebastian Andriesei.
Viszonylag ritka volt a „nem farmeros” biciklis is. Giliga Mártának viszont nem derogál elegánsan, fehér ingben, nadrágkosztümben kerékpárra ülni.
– Nem kell túl messziről jönnöm, és ha nem szakad az eső (néha akkor is), mindig kerékpárral teszem. Nem azért, mert most van ez az akció, hanem mert egyszerűbb, gyorsabb és egészségesebb, mintha gépkocsival járnék – mondja a megyei tanács külpolitikai osztá­lyának munkatársa.

Csuri bácsi, alias Vrabie Zsolt „karpereceket” osztogatott a jelenlévők között, amelynek alapján jár a tea-kávé az akció partnereinél, ha kerékpárral mégy munkába. Hétfő reggel az m&m cake express süteményei után a Tea mobil teáját vagy az Irish Pub kávéját kínálták elfogyasztásra az ingyenes Székely Hírmondó mellett, de megállás nélkül akadt dolguk a vocalcycle szakembereinek is, akik bérmentve végeztek el kisebb javításokat a kerékpáron, de volt, aki a tavaszi olajozást is ebből az alkalomból oldotta meg.
A Cycle to work mozgalom kezdeményezői azt szeretnék elérni, hogy (legalább májusban) minél többen járjanak bicajjal munkába. Azt mondják, ha a kerékpárosok száma meghaladna egy bizonyos arányt az utakon, az autósoknak, de a polgármesteri hivatalnak is „nagyobb érzékenységgel kellene viszonyulnia az ügyhöz”.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások